Két gyerek is öngyilkos lett az utóbbi időben egy debreceni gimnáziumban

frisss.hu, blikk.hu • 2016. január 28., csütörtök •

Novemberben egy fiú, most pedig egy lány lett öngyilkos egy debreceni gimnáziumban. Az iskola igazgatója szerint már az első gyerek halálakor elkezdték az iskolai krízishelyzetet kezelését. Azt tudni lehet, hogy osztálytársak voltak, így most pszichológus szakemberek foglalkoznak a többi gyerekkel, akik segítenek nekik feldolgozni a társaik halálát.

„A szülők válása, egy szeretett személy elvesztése, valamint további kudarcélmények mind összeadódhatnak. Ha nem kap segítséget, támogatást a fiatal ebben az időszakban, akkor sokkal nagyobb problémák jelentkezhetnek – figyelmeztet Berényi András pszichológus, aki szerint a serdülőkori tragédiák megelőzésében egy odafigyelő család éppúgy segíthet mint a barátok, az iskolatársak és a tanárok” – írja blikk.

közösség

további frisss

lap tetejére