Jövőre 420 ezer forint maradhat a két gyermeket nevelőknél

MTI • 2017. június 23., péntek •

Jövőre további ötezer forinttal nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, így havonta 35 ezer forint, éves szinten pedig 420 ezer forint marad a két gyereket nevelőknél 2018-ban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin emlékeztetett: a kormány 2016 és 2019 között a duplájára emeli a kétgyerekesek adókedvezményét, a korábbi húszezer forintról negyvenezer forintra.

Az egy gyermeket nevelők továbbra is tízezer forintot, a három gyerekesek majdnem 100 ezer forintot, az annál több gyereket nevelők pedig gyerekenként további 33 ezer forintot tudnak megspórolni az adókedvezménynek köszönhetően - tette hozzá.

Novák Katalin megjegyezte, 2011 előtt csak a három vagy több gyereket nevelők élhettek ezzel a lehetőséggel, akkoriban havonta négyezer forintos támogatás járt csak. Az emeléseknek köszönhetően 2011 és 2019 között összesen majdnem hárommillió forint marad a gyereket nevelő családoknál - fűzte hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a családi adókedvezményt már a fogantatást követő 91. naptól igénybe lehet venni, és a támogatás megosztható a két szülő között. Kitért arra is, hogy a fiatal házasoknak az ötezer forintos házassági adókedvezmény ettől az évtől már két évig jár függetlenül attól, mikor születik az első gyerek - írja az MTI.

 

közösség

további frisss

lap tetejére