Hamarosan kilencosztályos lehet az általános iskola

Frisss.hu/divany.hu • 2017. március 07., kedd •
A legutóbbi kormányülésen döntöttek erről.

Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere jelentette be ezt a minap, de azt még nem tudják, hogy ez négyéves óvoda, ötéves alsó tagozat, vagy 3+3+3 éves általános iskola formájában lenne a legjobb. Azt ígérte, hogy a bevezetést komoly társadalmi vita fogja megelőzni.

A magyar oktatás egyik baja a diákok között fennálló és az évek során egyre csak erősödő egyenlőtlenség - vagyis fontos, hogy ki, honnan származik. A plusz egy évnek azon szakaszba kellene beilleszkednie, amikor ez az egyenlőtlenség kialakul, valamint elmélyül, ezzel megelőzve, hogy ne csak a jó helyre született gyerekek érhessenek el jó eredményeket, hanem ugyanez a lehetősége meglegyen a gyengébben teljesítő diákoknak is.

Lengyelországban már megvalósult egy hasonló rendszer, ott ugyanis egy évet lecsíptek a felső tagozatból, amit az alsó tagozat kapott meg még egy év ráadással. Az első hat osztályt elvégző diákok a felsőbb osztályokat már korszerű körülmények között, városokban végzik, valamint negyedik és hatodik osztály végén országosan egységes tesztet írnak, így nyomon követhető az iskolák teljesítménye. Az állami alaptantervet eltörölték, az iskoláknak maguknak kell kidolgozniuk azt.

A lengyel oktatási reform pedig bevált. 1999-ben indult útnak és a PISA-teszten az évek során a lengyel diákok egyre jobb teljesítményt produkáltak. A teljesítménykülönbségben is javulás látszott. A lengyel reform egyértelműen siker volt, így reméljük, ez nekünk is beválhat.

via divany.hu

közösség

további frisss

lap tetejére