Gyász: elment a vándor, elhunyt Vida Ferenc (Lord)

frisss.hu - Fotó: hammerworld.hu • 2017. január 19., csütörtök •
Gyász: elment a vándor, elhunyt Vida Ferenc (Lord)

Életének 68. esztendejében ma elhunyt Vida Ferenc, a legendás Lord Zenekar alapítója.

Első zenekara 1969-ben a vassurányi Red Fire volt, amit a Papp testvéreknek közreműködésével hozott létre. Aztán 1972-ben megalapította a Lord együttest, aminek 10 éves szünettel, 2005-ig volt a vezetője és basszusgitárosa.

2005-ben a zenekar megvált tőle. 2007-ben Kovács Fery hathatós közreműködésével megalapította a Vida Rock Band-et.

A Lord-sztory ITT olvasható.

közösség

további frisss

lap tetejére