Emlékeznek a babák az életük első hónapjaiban hallott nyelvre

MTI - fotó:freewallpaperspictures.com • 2017. január 18., szerda •
Emlékeznek a babák az életük első hónapjaiban hallott nyelvre

 Aki nagyon korán költözik más országba, elfelejti ugyan az első nyelvet, amit hallott, mégis megmarad belőle valami a kutatást végző dél-koreai tudósok szerint.

Hollandul beszélő felnőttek, akiket kisgyerekként Dél-Koreából fogadtak örökbe, meglepően jó kiejtéssel tanulták újra a születési nyelvet - mondta el a BBC-nek Csijoun Csoj, a szöuli Hanjang Egyetem tudósa, aki a kutatást vezette.
 Az ő munkájuk az első, amely kimutatta, hogy az örökbe fogadott gyerekek születési nyelvi tapasztalatai évtizedekkel később előnyt jelentenek a hajdani nyelv megtanulásában, még ha úgy vélik is, hogy nem emlékeznek semmire.

"Az eredmények azt mutatják, hogy a nyelvi tudás alapjai az élet első hónapjaiban jönnek létre és újraélednek a későbbi tanuláskor" - mondta a kutató.

A tanulmány során Dél-Koreából örökbe fogadott, 30 év körüli, hollandul beszélő embereket kértek arra, hogy egy rövid tanfolyam után ejtsenek ki koreai mássalhangzókat. Ezek közül sok különbözik a holland nyelvben használt mássalhangzóktól.A résztvevők kiejtését összehasonlították olyan felnőttekével, akik gyerekkorukban nem találkoztak a koreai nyelvvel, ezután anyanyelvi beszélők értékelték a teljesítményüket.

A tanfolyam előtt a két csoport egyformán teljesített, utána azonban az örökbe fogadottak kiejtése várakozáson felül jobb volt a másik csoporténál. Nem volt különbség azok között, akiket hathónapos koruk előtt, valamint akiket 17 hónapos koruk után fogadtak örökbe, vagyis nem számított, tudtak-e már beszélni valamennyire, amikor új nyelvi környezetbe kerültek.

A kutató szerint eredményeik a szülőknek szóló üzenetet is hordoznak. "Ne felejtsük el, hogy a nyelvtanulás az élet igen korai szakaszában kezdődik, az alapok az élet első hónapjaiban keletkeznek, ahogy kutatásunk is mutatja. Beszéljenek annyit a babákhoz, amennyit csak lehet, mert ők magukba szívják és elraktározzák, ami hallanak" - magyarázta.

 

közösség

további frisss

lap tetejére