Emelkednek a nyugdíjak

MTI • 2017. december 04., hétfő •

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - jelentette be az az emberi erőforrások minisztere. A 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba. Emlékeztetett arra is, hogy november végén elfogadta az Országgyűlés, hogy januártól plusz 50 ezer forintot kapnak havonta a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább húsz évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

közösség

további frisss

lap tetejére