Elhunyt Konkoly István nyugalmazott szombathelyi megyéspüspök

• 2017. november 20., hétfő • 19:49 •
Hétfőn, életének 87. évében elhunyt Konkoly István nyugalmazott szombathelyi megyéspüspök, aki 1987 és 2006 között 19 éven át volt az egyházmegye főpásztora - közölte az MTI-vel a Szombathelyi Egyházmegye sajtószolgálata.

1954-ben a szombathelyi székesegyházban szentelték pappá, azt követően a környék településein szolgált káplánként, lelkészként, majd 1963-ban Kovács Sándor akkori megyéspüspök titkára, 1972-ben Gencsapáti község plébánosa lett. 1987-ben püspökké nevezték ki. Ezután megválasztották az Országos Liturgikus Tanács elnökévé. Ezt a tisztséget egészen nyugdíjba vonulásáig betöltötte. Püspökségének ideje alatt az egyházmegye életének kiemelkedő eseménye volt 1991-ben II. János Pál pápa szombathelyi látogatása, az 1998-ban megtartott egyházmegyei zsinat, 2001-ben a Szenttéavatási Kongregációnál Brenner János boldoggá avatásának elindítása, valamint 2003-ban Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása.
    Konkoly István csaknem két évtizedes püspöki szolgálata alatt több mint negyven templom, kápolna, plébániai és közösségi ház épült, egyebek között az ő idejében indult és fejeződött be az 1945-ben súlyosan megrongálódott szombathelyi székesegyház belső felújítása is. Újraindított különféle oktatási és nevelési, kulturális és szociális intézményeket, iskolákat alapított, a nevéhez fűződik például a Martineum Felnőttképző Akadémia és a Szombathelyi Hittanárképző Főiskola elindítása.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére