Diákcsínynek indult, rendőrségi ügy lett belőle

Frisss/police.hu - fotó: police.hu • 2017. március 22., szerda •
Garázdaság miatt kell felelnie a 15 éves fiúnak.
Diákcsínynek indult, rendőrségi ügy lett belőle

Március 19-én érkezett egy állampolgári bejelentés a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába. A bejelentő elmondta, hogy a Derkovits-lakótelepen található tízemeletes tömb tetején több fiatal tartózkodik, majd ketten egy vasrácsot hajítottak le a ház előtt található közterületre. Szerencsére személyi sérülés nem történt és anyagi kár sem keletkezett. 

Kiderült, hogy az egész egy diákcsínynek indult. A rendőrség látókörébe két fiatal került, akik közül egy 15 éves fiút gyanúsítottként halgattak ki. Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

A rendőrség nyomatékosan felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy néhány meggondolatlan cselekedetnek jogi következményei is lehetnek!

közösség

további frisss

lap tetejére