Cirkuszjegyet kap minden kitűnő tanulmányi eredményt elérő általános iskolás diák

MTI • 2016. július 27., szerda •
A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) az idén már az ország valamennyi általános iskolás korú, kitűnő tanulmányi eredményt elérő diákját cirkuszjeggyel jutalmazta - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában rámutatott: ez az akció kifejezetten a tanulmányi munkában elért kimagasló teljesítmény jutalmazását szolgálja az iskolai tanév lezárultát követő nyári vakáció során.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a Klik) a MACIVA megkeresésére az általa fenntartott intézményekben kitűnő tanulmányi eredményt elért diákok számáról adott tájékoztatást, majd a kapott jutalomjegyeket a tankerületeken keresztül juttatta el az intézményekben az érintettekhez. A kedvezmény négy utazó cirkuszban is igénybe vehető, azon gyermekek számára, akik a nagy távolság miatt nem tudják vagy akarják igénybe venni a jutalomjegyet a Fővárosi Nagycirkuszban.

A Klik és a MÁV egyeztetésének eredményeképpen, a diákok 90 százalékos, valamint kísérőik 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, amennyiben a jutalom cirkuszjeggyel érkeznek. A kedvezményt nemcsak a Fővárosi Nagycirkuszba, hanem az akcióba bevont négy utazó cirkuszba látogatók is megkapják, Szombathely, Siófok, Balatonalmádi, Debrecen, Pápa, Révfülöp, Szekszárd és Bonyhád településeken.

A Klik az utazási, valamint az ingyenes pedagógus kísérőjegyekről szóló kedvezményekről értesítette a tankerületeket. Az értesítő levélben szerepelnek azoknak az utazó cirkuszoknak a nyári fellépési helyszínei is, amelyekben beválthatók a jutalomjegyek. A tankerületek az intézményeken keresztül értesítik erről a diákok szüleit - közölte az államtitkár.

közösség

további frisss

lap tetejére