Hónapokon át locsolta szenteltvízzel halott férjét, hogy feltámassza

Frisss.hu/24.hu • 2016. augusztus 26., péntek •

Négy hónapon át öntözte szenteltvízzel férje holttestét egy 76 éves orosz nő, abban reménykedve, hogy azzal, valamint az ima erejével fel tudja éleszteni élete szerelmét – írja a 24.hu. A Volgográdban élő nő nem jelentette a hatóságoknak férje halálát, sőt, még gyerekeik elől is titkolta.

A nő titka augusztus 12-én, derült ki, amikor véletlenül eláztatta az alatta lévő lakást, és szomszédja feltörte ajtaját, hogy elzárja nála a vizet. A nappaliban pedig megtalálta a férfi mumifikálódott holttestét a kanapén és azonnal értesítette a rendőrséget.

A nő a rendőröknek elmondta, azért nem jelentette a halálesetet, mert bízott a szenteltvíz és az imádkozás feltámasztó erejében. A szomszédoknak nem volt gyanús, hogy nem látják a férfit, mert egy súlyos lábsérülés miatt tavaly óta ágyhoz volt kötve. Az asszony a férje felől érdeklődő embereknek azt mondta, a férje jól van, de túl fáradt ahhoz, hogy látogatókat fogadjon. A szomszédok a rendőröknek elmondták, hogy éreztek furcsa szagokat kiáramlani a lakásból, de nem gondoltak semmi gyanúsra.

 

közösség

további frisss

lap tetejére