Berki Krisztián ezüstérmes lólengésben!

MTI • 2017. április 22., szombat •
A tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságáról érkezett a hír.

A hatszoros Európa-bajnok Berki a selejtező után a döntőben is a 6,2-es kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatta be. Produkciója ezúttal is remek volt, a zsűritől 15,200 pontot kapott, ezzel aranyérmet nyert volna, de mivel háromtizedes büntetéssel - úgynevezett semleges levonással - sújtották, az így kialakult 14,900 pont csak az ezüsthöz volt elég számára.
A 2012-es londoni olimpia bajnokát azért büntették meg, mert nem kezdte el harminc másodpercen belül a gyakorlatát. Mivel csupán két-három másodperccel lépte túl az előírt időhatárt, Sóvágó Lajos szövetségi kapitány szóbeli óvással élt, amit elutasítottak, de a magyar küldöttség írásban is fellebbezett a döntéssel szemben. A felvételek visszajátszása alapján biztossá vált, hogy az indítóóra és a gyakorlat idejét mérő óra nem volt szinkronban. A szervezők magyarázata szerint mindez a televízió-közvetítés miatt történt.
A szakvezető az M4 Sportnak elmondta, amennyiben a második óvásukat is elutasítják, további lépéseket tesznek és jogi útra terelik az ügyet.
Az M4 Sportnak Berki úgy nyilatkozott, elégedett a gyakorlatával, örül az újabb éremnek, de szeretett volna nyerni. "Boldog vagyok, mert egy mélypontról jöttem vissza, és újra itt vagyok a dobogón, amire nem sokan képesek" - fogalmazott az UTE tornásza.
A büntetéséről elmondta, szokatlanul gyorsan szólították, és csak a gyakorlata végrehajtása után vette észre, hogy három tizedet levontak tőle időtúllépés miatt.
"Ilyen hibát még életemben nem követtem el" - mondta önkritikusan.
Berkinek pályafutása során ez a harmadik Európa-bajnoki ezüstérme. Az előző két kontinensviadalon sérülése miatt nem indult, 2013-ban és 2014-ben pedig egyformán másodikként zárt.

közösség

további frisss

lap tetejére