Asztalitenisz EB.: Póta Georgina is búcsúzott

MTI • 2016. október 22., szombat •
Asztalitenisz EB.: Póta Georgina is búcsúzott

Póta Georgina 3-1-es vezetés után 4-3-ra kikapott a portugál színekben versenyző Yu Futól az egyes szombati nyolcaddöntőjében, s így kiesett a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon.

    Remekül kezdődött a mérkőzés magyar szempontból, az első öt pontot ugyanis a nyolcadikként rangsorolt Póta (34. a világranglistán) szerezte, aki aztán később 7-1-re és 9-4-re is vezetett, majd első szettlabdáját értékesítve előnybe került. A kilencedikként rangsorolt, kínai származású Yu Fu (37.) ezután sem találta a ritmust, előbb 3-0, 8-1 és 10-2 állt az eredményjelzőn, és a fonákját remekül használó Póta újabb játszmalabdáját értékesítve máris 2-0-ra vezetett.
    Az előző fordulóból meccslabdát hárítva továbbjutott, 37 esztendős portugál először a harmadik szettben vezetett, ekkor azonban állva hagyta a Berlinben légióskodó 31 éves magyart, aki 0-6 után szerezte első pontját. Póta aztán 8-5-re még felzárkózott, de ez a szett elment, így 2-1-es magyar vezetésről folytatódhatott a küzdelem.
    A negyedik felvonás is Yu pontjaival indult, de Póta 0-3-ról 8-4-re fordított. Amikor aztán 8-7-re felzárkózott a rivális, Téglás Péter szövetségi kapitány időt kért, s ez használt: tanítványa előbb a fonákját, majd a tenyeresét villantotta meg, és első szettlabdáját értékesítve 3-1-re ellépett. Az ötödik szettben 1-3-nál időt kértek a portugálok, s innentől kezdve Yu Fu irányított, fordított és simán megnyerte ezt a szakaszt, de 3-2-re még mindig Póta állt jobban.
    Nem sokáig azonban, mivel a vetélytárs lendülete a hatodik játszmában is kitartott, Póta ráadásul sokat hibázott, mindössze két pontot gyűjtött, így szinte pillanatok alatt 3-3 lett az állás, s következhetett a döntő szett.
    A Tüskecsarnok közönsége fergeteges buzdításba kezdett, de ez nem segített Pótán, mert az utolsó játszma is Yu fölényét hozta. 4-4 után ellépett, s bár a magyar asztaliteniszező az első meccslabdát még hárította, a második már sikeres volt, így az ázsiai származású rivális lépett a nyolc közé, Póta számára pedig befejeződött a kontinenstorna.
    "Amikor az ötödik szettben időt kértek, akkor megtorpantam és elvesztettem a fonalat" - mondta könnyeivel küszködve Póta Georgina, aki érmet szeretett volna nyerni a hazai Eb-n. "Onnantól elkezdett hosszabban szerválni, én pedig rosszul fogadtam. Nagyon jó tenyereseket ütött, az én fonákomból pedig a már sokat emlegetett labda miatt hiányzott a fals."
    A csapatban és párosban Európa-bajnok magyar játékos, aki megköszönte a nézők buzdítását, korábban ötször volt Eb-negyeddöntős egyesben, ezúttal tovább akart lépni, de a nyolc közé sem sikerült bejutnia.
    "Ilyen a sport, lehet, hogy ez van megírva, hogy egyéniben ne szerezzek érmet. De egészséges vagyok és boldog, ez a lényeg" - fogalmazott.
    Magyar részről így már csak Madarász Dóra és Pergel Szandra van versenyben az Eb-n, ők azonban már biztosan éremmel zárnak, mivel délután az elődöntőben szerepelhetnek párosban.
    (FOTÓ)

    Eredmények:
    női egyes, nyolcaddöntő:
Yu Fu (portugál)-Póta Georgina 4-3 (-5, -2, 5, -7, 5, 2, 7)   

    korábban:
    női páros, negyeddöntő:
Madarász Dóra, Pergel Szandra-Sarah De Nutte, Ni Xia Lian (luxemburgi) 4-3 (-11, 11, 8, 10, -9, -4, 9) 
    később:
    női páros, elődöntő:
Madarász, Pergel-Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német) 16.15
Daniela Dodean Monteiro, Elizabeta Samara (román)-Shan Xiaona, Petrissa Solja (német) 16.15 

    női egyes, negyeddöntő 18.15
    férfi egyes, negyeddöntő 20.15

közösség

további frisss

lap tetejére