A Bőny sem bírt a megerősödött Haladással

PCS - fotó: Tóth Arnold • 2017. augusztus 23., szerda •
Turzó József tanítványai a második felkészülési mérkőzésén is gólfesztivált rendeztek.
A Bőny sem bírt a megerősödött Haladással

Néhány hete tart Szombathelyen, a Swietelsky-Haladás futsal csapatának a felkészülése. Azonban nem csak a pályán és az erősítő padon voltak aktívak a zöld-fehérek, hanem az átigazolási piacon is. Nem kevesebb, mint négy játékost igazoltak a vasiak. Márkus Gábor, Horváth Valentin, Michel Melo, Leo Mendes személyében a támadó, valamint a védősort is megerősítették a szombathelyiek.

Múlt héten pedig már az első felkészülési mérkőzést is lejátszották. A TFSE elleni magabiztos győzelmet követően, kedden a Bőny otthonában lépett pályára a Haladás. Az alapozás közepén járó csapat szemre tetszetős focival rukkolt ki, így alakulthatott ki a 8-2-es végeredmény.
 

Bőny - Swietelsky-Haladás
2-8

közösség

további frisss

lap tetejére