Megújult a szombathelyi Barátság Óvoda

MO • 2013. július 26., péntek •
Megújult a Barátság Óvoda külleme. Lendvai Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke beszélt a felújítás megvalósításáról a péntek délelőtti óvodabejáráson, ahova Puskás Tivadar polgármester is ellátogatott.
Megújult a szombathelyi Barátság Óvoda

Ahogy azt Puskás Tivadar polgármester a szerdai rendkívüli közgyűlésen is elmondta, városunk önkormányzata sok pénzt költ kultúrára.

Tavaly elkészült a térburkolat, a felső szinten a redőnyözés. Idei évben, mivel a nyílászárók már ki voltak cserével, ezért még az épület hőszigetelését kellett megoldani. Az első ütemterv valósul meg most nyáron, ami a déli illetve a nyugati oldal hőszigetelését jelenti. Miután ez elkészült, utána jöttek a grafikusok, akik megálmodták a jelenlegi gyerekbarát, színes homlokzatot. Ezek a munkálatok körülbelül 4 hét alatt zajlottak le. A belső térben a vizesblokkok felújítása már megtörtént, még ajtócserék és egyéb apróságok várnak a Barátság Óvodára. A tervek között szerepel, ősszel az északi és a keleti homlokzatok hőszigetelése. Ehhez még próbálnak forrást találni és még a felújítási alapból is van egy kis tartalék – mondta el Lendvai Ferenc.

Dr. Puskás Tivadar, polgármester hozzátette, nagyon fontos, hogy gyermekeink megfelelő esztétikai körülmények között legyenek. A praktikus dolgok mellett tehát az esztétikumra is adni kell, fontos, hogy a szépet értékeljék a gyerekeink most és a jövőben is. Szombathely egyébként is kultúr város, sok pénzt költünk kultúrára, melynek eredménye van – tette hozzá a polgármester.

Sajnos az óvoda épülete kicsit el van dugva a mindennapi sétálgatók szeme elől. Pedig a különleges homlokzat a gyerekek tetszését is rendkívül elnyerte, ezt szívesen meg is osztották a polgármesterrel, aki nagy kedvességgel kérdezte őket.

Lobler Ferenc grafikusművész beszélt a designról és annak megvalósulásáról. Mivel kockaépületről van szó, ezért geometrikus motívumokkal kellett elindulni. Ez volt az alapfelvetés. Mivel óvodáról van szó a szivárvány színei pedig adottak, színes egyéniségek színes világát tükrözi. Összevesztek volna a színek egymással, ha színes motívumokkal dolgoztak volna, ezért monokróm, fekete-fehér grafika került fel. A lepkék és a szitakötők a gyerekek kedvenc játékszerei az udvaron, a pongyolapitypanggal együtt. Ezek adták a grafika alapötletét - tette hozzá a grafikus.

közösség

további frisss

lap tetejére