Keringő álom. Ez a címe Balló László új könyvének. - Honnan ered a cím? - kérdezzük a szerzőt.
- Hát, ez egy erősen Szombathelyi történet, hogy a könyv alcímét is idézzem. A Kerigő álom tulajdonképpen előző könyveim folytatása, továbbvitele. A mintegylíra, szintelíra följebbvitele.
A keringő álom egy régi vidámpark emléke, többek között. Ez Szombathelyen, a mai Március 15-e tér helyén működött valaha, egy hatalmas sártenger közepén, fakuló képét valahol az emlékezet mélységes mélye őrizte meg bennem az 1950-es évek végéről. Ott, a vurstliban hívták így a legmesebelibb körhintát: keringő álom.
- Hogyan kapcsolódnak ehhez a kötet versei?
- Talán kicsit álomszerű az egész, nem csak a visszaemlékezés a gyermekkorra, hanem az egész környék, ahol a semmiből nőtt ki szemünk láttára a mostani tér, miközben elenyészett a Tizenháromváros, a Szelestey utca eleje. Ott, ezen a téren volt a törzshelyünk, első irodalmi kávéházunk a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, a Keringő cukrászdában-eszpresszóban.
Mára már az erre való visszaemlékezés is egyfajta sajátos keringő álommá érett, úgy érzem.
- Ilyen messzire nyúlnak vissza időben a kötetbe rendezett versek?
- Igen. Tulajdonképpen ötven év verstermésének legjavát állítottam össze ebben a munkában, afféle írói jubileumom alkalmából végzett összegezés ez, hiszen éppen ötven éve, 1968-ban készültek az első olyan írásaim, amelyek a későbbiek folyamán országos szépirodalmi folyóiratokban, illetve két, szintén Budapesten a Magvető, illetve a Fekete Sas Könyvkiadónál megjelent verseskötetemben szerepeltek. Úgy tartom, e versek keletkezésének évétől, vagyis 1968-tól számíthatom írói munkásságom kezdetét. Ekkor 15 éves voltam.
- Pontosabban mi képezi e terjedelmes, 400 oldalas kötet anyagát?
- Az első 150 oldalon korábbi három verseskönyvemből és a jelentősebb folyóirat publikációkból mutatok be egy szélesebb válogatást.
- Melyek voltak ezek a lapok?
- Az országos napilapokat és az ifjúsági heti-, havilapok mellékleteit nem említve a Mozgó Világ, az Új forrás, a Tiszatáj, a Napjaink, az Életünk, a Polisz, a Leopold Bloom-mappa, a párizsi Magyar Műhely, de ezzel nem teljes a felsorolás, és mindezeken kívül néhány jelentősebb, országos antológiát is megnevezhetnék, mint az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat versgyűjteménye, az Ars 1982-ből, avagy a Magvető Könyvkiadó Költői jelenlét című antológiája, amely 1986-ban jelent meg.
- Vagyis akkor jelen volt igazából az irodalmi köztudatban?
- Mondhatni. 1981-től az Írószövetség Fiatal Írók Körének voltam tagja, 1997-től pedig a Magyar Írószövetségnek vagyok tagja ma is. 1987-ben elnyertem Vas megye irodalmi nívódíját.
- Mit találhatunk még a könyvben?
- A kötet mintegy 200 oldalnyi középső részében előbb korai, eddig sehol nem publikált írásaimból mutatok be jó néhányat, például a Presszó című terjedelmesebb írásom részleteit. A Presszó a maga idejében kéziratban terjedt, és ismert, kedvelt volt korosztályom körében. A korszak jellegzetes, talán emblematikus műveként tartható számon ma is. A továbbiakban pedig az elmúlt húsz esztendő versterméséből adok válogatást. Ebben a húsz évben már egyáltalán nem közöltem sehol szépirodalmi munkáimból.
- Nem hagyott fel a versírással egy időre?
- Egyáltalán nem. 1979-ig Budapesten éltem feleségemmel, Zsuzsannával, azután hazaköltöztünk. Meg kell vallanom, hogy Budapesten otthonosabban mozogtam az irodalmi körökben, mint idehaza, és fogadtatásom is egy más minőséget képviselt a fővárosban. Neves művész és irodalmár barátaim voltak, akik kedvelték írásaimat. Itthon azonban, mindezek hiányában néhány év után egyszerűen olyan érzés alakult ki bennem, talán lelki magánynak nevezhetném, amely meggátolt egy hosszú időre a nyilvános szereplésben, ami egyébként is idegen az én alkatomtól. Természetesen ugyanolyan lendülettel dolgoztam tovább, sőt az addig félreállított érdeklődési köreimre is több időm jutott, miután nem vettem részt többé a helyi irodalmi élet semmiféle szervezésében.
- Melyek ezek az egyéb területek?
- Ifjúkorom óta foglalkoztam építészettörténettel, műtárgytörténettel, műtárgyesztétikával. Stílusismerettel és -korszakolással pedig konkrétan az enteriőr-, bútor- és óratörténettel, vagyis az iparművészetekkel összefüggésben végeztem magán tanulmányokat. Közel tíz évig - 2008-tól 2016-ig – Hefele Menyhért munkásságának kevéssé ismert területeit dolgoztam fel. E kutatások eredményét két csodálatos albumban tudtuk bemutatni az európai rangú építőművész, az újkori, modern Szombathely egyházi központjának felépítője születésének 300. évfordulója alkalmából. Az elsőben Hefele enteriőr- és bútorművészetét, a másodikban a fertődi Esterházy kastély 1762-75 közötti bővítésének történetét tártam fel. Mindkét kötet megvalósítását jelentős összeggel támogatta a Nemzeti Kulturális Alap szakmai zsűrije és városunk önkormányzatának illetékes bizottsága.
- Hiányzik még ötven oldal a Keringő álom ismertetéséből, ha jól számolok.
- Igen, pontosan. A kötet végén, egy rövidebb életrajzi rész után ilyen terjedelemben mutatom be városunk progresszív költészetének, mert volt valaha ilyen is, azon részét, amelyben magam is szerepet vállaltam, avagy éppen aktív részese lehettem kialakításában. Itt idézem fel az 1969-72 körül működött irodalmi kört. Ez a már említett Keringő presszóban tanyázott, amely talán éppen arról a bizonyos körhintáról kapta nevét. A továbbiakban pedig az 1980-as évek elejétől létezett újabb irodalmi kört mutatom be, amely Szentmártonban, a Lucullus presszóban működött, amit magunk között Súgólyuknak hívtunk. A könyvnek ezt a részét a korszak plasztikusabb felidézése kedvéért korabeli rajzaimmal, festményeimmel és avantgárd művészeti megnyilvánulásainkat dokumentáló fényképfelvételekkel színesítem.
- Avantgárd?
- Igen. E korszak helyi irodalmának sajátos értékeiről mostanában nem sok szó esik, noha ekkor éppen Szombathely volt az éledő magyar neoavantgárd merészen kísérletező vizuális költészetének erőssége, egyik központja. Ekkor járt hozzánk rendszeresen Bécsből a párizsi Magyar Műhely képviseletében Bújdosó Alpár. Ekkor élte fénykorát az Életünk, ekkor aktivizálódott Molnár Miklós és Székely Ákos. Ekkor rendezett városunk több országos érvényű neoavantgárd kiállítást, például a Tér/kép/vers címűt a TIT székházában, 1982-ben. Ezt Zalán Tibor szervezte, és vándorkiállítássá nőtte ki magát... A Szombathelyi Képtár is rendezett hasonló seregszemlét ezekben az években.
- Ennek az ön mostani visszatérésének mi a története?
- Egyszerű história ez: már évek óta készültem ismét színre lépni verseimmel, miközben három művészettörténeti albumomon dolgoztam. A már említett kettő után a harmadik, az Értékes óráink Vas megyében című éppen megjelenésre vár. Az újbóli szerepvállaláshoz a Vasi Szemle adta a lendületet, ahol több tanulmányom, cikksorozatom látott napvilágot egymás után az elmúlt években. Ezek a közlések vezettek vissza a publikációk világába, és ezen keresztül egy új verseskönyvvel való jelentkezés lehetőségéhez. Időközben valamiféle felelősségérzet kezdett erősödni bennem verseim világa iránt, hisz annyi kedves ember szólított meg az utcán: várjuk ám az újabb verseket. Másrészt pontosan éreztem, hogy eddigi publikációim térben és időben nagyon szétszórtan jelentek meg, ezért éppen szülővárosomnak ezidáig nem nyújthattam szélesebb képet munkásságomról. Polgármester úr személyesen is lelkes támogatója volt az elmúlt években végzett munkáimnak, majd e visszatérés gondolatának is. Az újrakezdésre leghatározottabban a Berzsenyi Dániel Könyvtár kedves és gondos igazgatóasszonya, Nagy Éva ösztönzött, aki egyik könyvbemutatómon nekem szegezte a határozott igényt arra, hogy jelentkezzem könyvben összerendezett újabb verseimmel. Akkor megfogadtam, hogy ezt az anyagot, amely kézirataimból lényegében már nagyjából össze is állt, kötetté formálom amint időm engedi. Szinte éppen csak a legutóbbi, 2017-ben készült, Papírnehezékek című önálló kötet kéziratából kellett hozzáválogatnom annak mintegy ötven oldalnyi legjavát. A kötetet előkészítő munkához sok bátorítást és nagyon erős szakmai segítséget kaptam dr. Fűzfa Balázstól. Most pedig szeretettel nyújtom át életművemet átfogó összeállításomat olvasóimnak a magyar költészet napja alkalmából, ebben az emelkedett pillanatban, amely jogot ad minden versírónak a megmutatkozásra, és lehetőséget minden verskedvelőnek arra, hogy találkozzon a mai magyar líra megújuló kísérletező teljesítményeivel is.
