Noha a labdarúgót szinte egész élete Pécshez, egészen pontosan a PVSK-hoz kötötte, mégis van vasi kötődése. Ő ugyanis Bendekovits András néven látta mega napvilágot 1909. november 5-én a Vasvármegyei Oláhciklényben (most: Spitzzicken) a ma már Vasvörösvárhoz ( Rotturm am Pinka) tartozó, horvát nemzetiségű faluban. ( A horvátul Hrvatski Ciklin névre hallgató település 44 kilométerre fekszik Szombathelytől.) A Bendekovits – család,a fiú 5 éves korában 1914-ben Pécsre költözött. (A falu pedig 7 évvel később a trianoni döntés értelmében Ausztriához került) Andrásnak a foci volt a mindene két testvérével reggeltől - estig a mezőn rúgták a labdát.14 éves korától rendszeresen játszott a PVSK ifi csapatában, és alig néhány év múlva állandó tagja lett az első csapatnak. A 30-as években a Vasutas- válogatottnak is tagja lett. Budapesti nagycsapatok hívták, például az MTK, az Újpest, az Elektromos, de ő végig hű maradt városához, barátaihoz.
Az 1930-as évek tehetséges középcsatára úgy juthatott ki az 1936-os berlini olimpiára, hogy több játékos profi volt, és már abban az időben is csak amatőrök vehettek részt a Játékokon, így a válogatott játékosok jelentős része nem utazhatott. Akkor már „B” válogatott volt, innen pedig egyenes út vezetett az olimpiai válogatotthoz. A berlini olimpián augusztus 5-én, a Poststadionban, az első (s mivel kiestünk, egyben az utolsó) meccset , 5000 néző előtt a lengyelek ellen játszotta a magyar válogatott. Bendekovits immáron Bérczes néven – mert a berlini olimpiára minden „idegennevű” magyar olimpikont magyarosítottak - a kezdőcsapatban kapott helyet. A lengyelek már 2-0-ra vezettek, amikor az egyedül kapura törő PVSK-s játékosnak az egyik védő beleszállt a térdébe, súlyos sérülést okozva ezzel. Mentő vitte el, azonnal műtétet hajtottak rajta végre, és számára 63 percnyi szereplés után, véget ért az olimpia. Egy ámokfutó lengyel védő, egy magyar csatár vesszőfutását okozta. A sérülése után bár még öt évet játszott a PVSK-ban, de már sosem lett a régi. Kedvenc mondása volt, hogy egy igazi csatár olyan, mint egy tigris, aki bármelyik kapusnak bátran nekiront. Belőle éppen a bátorságot ölte ki a sérülés, amely nemcsak a sportkarrierjét, de a további életét is kettétörte, aláírt szerződése volt a francia Lille együtteséhez, amely így kútba esett. Élete végéig a MÁV alkalmazásában állt, innét ment nyugdíjba. Az edzősködéssel is próbálkozott – például 1947-ben a barcsi Lokomotívnál - több-kevesebb sikerrel. 1977. május 30-án Pécsett hunyt el. A nagyszerű sportember, azzal a bizonyos 63 perccel beírta magát, Pécs városának sporttörténelmébe is, mint annak első olimpikonja.
