Horváth N. János 1774-ben született Ráckevén. Apja és anyja korán meghaltak, a kisfiút egyik rokona, egy molnár vette magához, akinek volt egy bájos kislánya: Juliska. A két gyermek együtt nevelkedett fel. János 1793-ban felcsapott az éppen Ráckevén verbuváló huszárok közé 12 évre katonának. Akkoriban a papi pálya mellett a hadsereg jelentette a kitörést a jobbágy sorból. János otthon hagyta a hozzá gyengéd szálakkal kötődő Juliskát, és az ezreddel Itáliába (Taljánországba) ment. Végigverekedte a napóleoni háborúkat, katonaként maga is járt a francia király udvarában. A marengói csatában súlyosan megsebesült, amikor saját testével védte meg Alvinczy tábornokot a fegyverek tüzétől. Vitézségéért több kitűntetést is kapott (Ezüst Vitézségi Érem, Nápolyi-Szicíliai Aranykereszt).
A ranglétrán gyorsan emelkedett, 1813-ban már kapitány, egy egész huszárszázadnak parancsol, és ez időben egy ezredben szolgál egy fiatal magyar arisztokrata főhadnaggyal, bizonyos Széchenyi Istvánnal.
1808-tól Napóleon viszonya kiéleződött VII. Pius pápával, mivel az nem járult hozzá a császár válásához, és nem támogatta az Anglia elleni kontinentális zárlatot. Válaszul Napóleon elfogatta a pápát, és a franciaországi Savonába szállítatta. Napóleon bukása után a pápa 1814-ben kiszabadult francia fogságából. Rómába tartó, az Alpokon keresztül vezető útján Horváth Nep. János százada kísérte. Az Alpokban a könnyű öltözetű pápára a mi János kapitányunk terítette rá saját huszárköpenyét és dolmányát, így „óvva” meg őszentsége életét.
Ezt a jelenetet örökíti meg egy ma is látható festmény a Vatikáni Könyvtár folyosóján: a hintóban alvó pápa fehér huszárköpennyel van letakarva, körülötte mentében lévő huszárok lovagolnak, csak egyikükön nincs dolmány és mente. Rómába érkezése után a pápa kezéből kapta meg az akkor legmagasabb kitűntetést, a Krisztus-rend Gyémántcsillag rendjét, amelyet később végrendeletében szerelmére, Piringer Juliskára hagyott. A gyémántcsillag a mai napig a székesfehérvári egyházi gyűjteményben látható.
Horváth Jánost később őrnaggyá léptették elő, és a bécsi udvarban látott el testőri feladatokat a császár mellett. 1835-ben végleg leszerelt, és hazatért Ráckevére. 1847-ben halt meg, sírja a ráckevei katolikus temetőben van.
A kalandos hírű huszárkapitányról már életében sok legenda szövődött. Petőfi – aki sokat járt a környező vidékre – nagy valószínűséggel barátjától, a ráckevei születésű Ács Károlytól hallott a híres katonáról. Petőfi 1844 végére készült el a János vitézzel. Horváth N. János életét ismerve végül is nem kizárt, hogy az ötletet, Kukorica Jancsi figuráját a valóban élő huszárkapitányról formázta a költő.
A több mint száz éves legenda tovább él Ráckeve városában, 2000 óta minden nyáron megrendezik a János vitéz napokat, 1999 óta díszkút áll a főtéren, rajta két mesebeli figura: Jancsi és Iluska, akik lehet, hogy nem csupán mesehősök voltak…
