Új helyszínen a Magyar lovas hadtörténeti bemutató!

• 2018. április 25., szerda •
A korábbi évektől eltérően idén a rendezvénynek május 1-jén a Vasi Skanzen ad otthont! A rendezvény a Kenderesi utca felől is megközelíthető.

A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület fontos célkitűzése a nemzeti öntudat erősítése, melyet főként a nemzetünk számára dicsőséges -erőt, önbizalmat, büszkeséget adó- történelmi korszakok, események felelevenítésével szeretnénk megvalósítani. Ezért szervezzük meg minden évben, partner egyesületeinkkel közösen, a „Magyar Lovas, Hadtörténeti Bemutató” elnevezésű rendezvényünket remélve, hogy programunk a résztvevő gyermekek, felnőttek, családok számára egyaránt tartalmas szórakozást jelent.

 

PROGRAM

9 órától

Táborverés

10 órától

Hagyományőrző egyesületek és a honvédség bemutatói

Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület (honfoglalás)

Nyugati Gyepük Pajzsa Haditorna Egyesület (államalapítás)

Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Fekete Sereg Csoportja (Mátyás királyunk kora)

Batthyány Lovas Bandérium Körmend (Rákóczi kora)

Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület (huszár világ)

Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör és a

Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoportja (a világháborúk kora)

Magyar Honvédség (napjaink katonái)

 

A programot színesíti:

Bakonyi Dorottya szabadidomító bemutató

Szombathelyi Fúvószenekar

Lovagoltatás (folyamatos)

Lovas kocsizás (folyamatos)

Célbalövés íjjal (folyamatos)

Gyermekjátékok (folyamatos)

Rendezvény helye: Vasi Skanzen

közösség

további frisss

lap tetejére