Véget ért a vizsgálat: jogosan léptek fel a képviselők ellen az MTVA őrei

MTI, Kuruc.info • 2019. január 22., kedd •
Több mint ezer órányi felvételt néztek végig az eset körülményeiről.
Véget ért a vizsgálat: jogosan léptek fel a képviselők ellen az MTVA őrei

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTVA székháznál 2018. december 16-án és 17-én történt események miatt országgyűlési képviselők és más személyek által tett feljelentéseket az azokról készült felvételek alapján elbírálta. A határozat lényege szerint az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, hanem megjelenésükkel kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Mindezek alapján az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg, ezért e körben a feljelentést elutasították. Ezzel szemben az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések tárgyában a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség.

közösség

további frisss

lap tetejére