Újraaszfaltozzák a Zanati utat is

• 2012. április 11., szerda •
A Nyugat-dunántúli régióban megkezdődtek azon 4-5 számjegyű mellékutak felújításai, amelyek megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hagyta jóvá a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretein belül. Az április 10-én induló projekt keretében megújul Szombathely belterületén az állomáshoz vezető út 1,8 km-es rész, azaz ismét forgalomkorlátozásokra számíthatnak az autósok a Zanatin, de felújítják az aszfaltot Górban, a Vashosszúfalu-Káld, Zalabér-Kám és a Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő utakon is.
Újraaszfaltozzák a Zanati utat is

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan csaknem 945 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben. Ebből a Nyugat-dunántúli régióban a 2009-2010 program keretében 13,5 km, a 2011-2013 program keretében közel 33,7 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból.

Újraaszfaltozzák Szombathelyen a Zanati utat

A most induló projekt döntő részét a szombathelyi vasútállomáshoz vezető Zanati út (87315 jelű út) 1,8 km-es szakaszának felújítása teszi ki. Az útszakasz a 87-es számú főúton található körforgalmú csomópont körpályájához csatlakozik.  A kivitelezésre az ilyenkor kötelező közbeszerzési eljárás lefolytatása után a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Közép-Nyugat ROP 2013 Konzorciummal kötött szerződést. A felújítás során a kivitelezés elsődleges célja az útterületre hulló csapadékvíz megfelelő elvezetése. A meglévő burkolat helyenként megsüllyedt, ezért pályaszerkezet- és talajcsere vált szükségessé. Az út tervezett tengelyét a meglevő burkolat tengelyéhez igazították. A kiemelt szegélyeket minimálisan 7,0 cm-t ki kell emelni. A kapubejáróknál és gyalogátkelőknél a kiemelt szegélyeket 2 cm le kell süllyeszteni. A talajcserés szakaszokon a javítóréteg alatti talajt 30 cm vastagságban ki kell cserélni és szemcsés anyagból kell megépíteni. A felújítások elemei: pályaszerkezet újraépítése és megerősítése, újraaszfaltozás, árkok és átereszek tisztítása, csapadékvíz megfelelő elvezetése, burkolathibák kijavítása, meglevő süllyesztett és kiemelt szegélyek cserélje, padkarendezés.

Április 10-én már elkezdődtek a felújítási munkák a Zanati úton. Újra forgalomkorlátozás várható Szombathely egyik legforgalmasabb főútján. Az út burkolatát és a szegélyeket is teljes hosszában felújítják. A munkák a körforgalomtól kezdődnek, majd befelé, a városközpont irányába haladnak. Az első fázisban a két külső sávot lezárják, a belsőn lehet haladni. Érdemes kerülő utat tervezni!
 

A Magyar Közút webkameráján látható, hogy szerdán délelőtt a lezárás még nem érte el a Vépi utat, hamarosan azonban már arra is nehéz lesz kerülni.

 

Megújul a góri bekötő út is

 A projekt egy további rövidebb útszakasz felújítását is tartalmazza. Ezek szerint megújul Gór község bekötőútjának (86113 jelű út) mintegy 1 km-es szakasza. Ez az útszakasz biztosítja a 8632 jelű Hegyfalu-Bő településeket összekötő útra való csatlakozást. Az útszakaszon a kivitelező megerősíti és felújítja a burkolatot, kijavítja a pályahibákat, hogy dinamikusabbá váljon a forgalomáramlás. A burkolatot kiszélesítik, ezzel jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket teremtenek az utazóknak. A bekötőút csomópontjában egy csepp alakú forgalomterelő sziget kerül kiépítésre, ami térkőburkolatot fog kapni. A csomópont megfelelő kialakítását úgy tervezték, hogy az átlátható legyen a közlekedők számára.

A Vashosszúfalu, Zalabér, Kapuvár szakaszon is dolgozni kezdtek

A most induló projekt további három, vas megyét is érintő   útszakasz burkolatjavítását, burkolatszélek cseréjét, vízelvezető árkok javítását foglalja magában összesen mintegy 11 km hosszon a Vashosszúfalu-Káld, Zalabér-Kám, Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő utakon. A felújítás során a kivitelezés elsődleges célja a három útszakasz burkolatának felújítása, illetve, mivel burkolatok széle töredezett, ezért annak bontása és újraépítése szükséges. Az útszakaszon a kivitelező megerősíti és felújítja a burkolatot, kijavítja a pályahibákat, hogy dinamikusabbá váljon a forgalomáramlás. A burkolatot kiszélesítik, ezzel jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket teremtenek az utazóknak. A beruházás keretén belül a Zalabér-Kám összekötő úton lévő autóbusz megállóhely is felújításra kerül.

közösség

további frisss

lap tetejére