Tűzifát kapott 200 rászoruló szombathelyi család

Szerző: frisss.hu Fotó: szombathely.hu • 2017. december 10., vasárnap •
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által felajánlott 615 köbméter tűzifát szállították ki 200 rászoruló szombathelyi családnak. A fa kiosztásában részt vett Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester.
Tűzifát kapott 200 rászoruló szombathelyi család

Évek óta hagyomány, hogy a Szombathelyen kifejezetten jól működő szociális ellátás keretében a tél beköszöntével a rászorulóknak ingyenes tűzifát osztanak. Így történt ez idén is.

Közelednek a karácsonyi ünnepek és bizony az idő is egyre hidegebbé válik. Számunkra fontos, hogy lehetőleg egyetlen szombathelyi se dideregjen a karácsonyfa körül. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ennek az akciónak a keretében kizárólag önhibájukon kívül rászoruló családok kapnak tűzifát. A városunkban szinte teljes a foglalkoztatottság, aki akar, talál magának munkahelyet, de azért így is vannak olyanok, akikre ráfér a segítség – mondta Hende Csaba, majd pedig kitért arra, hogy az aprításban, szétosztásban, kiszállításban közmunkások vesznek részt. Olyanok, akik nem munkanélküli segélyből akarnak megélni, hanem értelmes, hasznos tevékenységből.

Szombathely Szent Márton városa, így pedig számunkra a segítés természetes dolog – jelentette ki Puskás Tivadar. Szombathely polgármestere örömmel konstatálta, hogy idén megduplázódott azoknak a száma, akik a jótékonysági tűzifából részesülhetnek.

A megyében található önkormányzatoknak 4000, míg Szombathely városának valamivel több mint 600 köbméter tűzifát ajánlottunk fel. Ezt nem kérte tőlünk senki, mi ezt önként adjuk. A kollégáim pedig ide is szállították az elosztás helyszínére – fogalmazott Bugán József, A Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója.
A kiosztás megszervezését a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. vállalta magára. A tűzifa adományból 3-3 köbméter jut egy-egy rászoruló családnak.

 

közösség

további frisss

lap tetejére