Tüntetések Katalóniában

MTI • 2018. március 28., szerda •

Több fontos közút forgalmát leblokkolták a katalán függetlenségi politikusok szabadon engedéséért tüntetők Katalóniában kedden.

Egy radikális szervezet felhívására összegyűlt tiltakozók két fontos autópályán is akadályozták a közlekedést. A hatóságok a tüntetések miatt ezekről az útszakaszokról elterelték a forgalmat, és ugyan ideiglenesen felszámolták ezeket az előre be nem jelentett akciókat, a tiltakozók azonban folyamatosan újrakezdték azokat más helyszíneken, de nem csak a közutakon. Kora este a barcelonai Sants pályaudvarnál gyülekezett több száz tüntető, a szervezők az épület körbevételét hirdették meg. A pályaudvarhoz rohamrendőrök vonultak ki, akik csak az utasokat engedték ki és be az épületből.

Katalóniában péntek óta mindennaposak a különböző utcai megmozdulások. A spanyol legfelsőbb bíróság aznap döntött úgy, hogy vádat emel 25 katalán függetlenségi politikus ellen különböző bűncselekmények miatt.

közösség

további frisss

lap tetejére