Trump kiállt Magyarország mellett

MTI • 2018. szeptember 27., csütörtök •
Kedden hivatalosan is megnyílt az ENSZ-közgyűlés ülésszaka, melyen több mint kilencven állam és kormányfő vesz részt.
Trump kiállt Magyarország mellett

Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli, aki oktatási, tudományos, illetve diplomáciai témában ír alá kétoldalú megállapodásokat Moldovával, Tunéziával, Namíbiával és a Palesztin Hatósággal New Yorkban. Olyan országokról van szó, amelyek a keleti nyitás stratégiájának keretében kerültek a magyar külpolitika látóterébe. Donald Trump egyértelműen kiállt Magyarország mellett kedden az ENSZ-ben. Beszédében hangsúlyozta, hogy elutasítja az ellenőrizetlen migrációt és fontosnak tartja a nemzetek szuverenitását úgy, mint azok világszervezetben betöltött szerepét.

közösség

további frisss

lap tetejére