Törvényt szegett a Bűnmegelőzési Bizottság LMP-s tagja

Frisss • 2013. március 21., csütörtök •
György Istvánt, aki a Bűnmegelőzési Bizottság LMP-s tagja, korábban elítélték hivatalos személy elleni erőszak miatt, igaz próbára bocsátották - ezen információ jutott a Westindex birtokába, majd arra kérték a portált járjon utána, hogy mi is történt. A westindex.hu megkereste az érintettet, akitől nem sikerült sok mindent megtudni, ám állítja, semmi jogi akadálya nem volt annak, hogy a bizottság tagja legyen.

A westindex.hu azt írja a mostani információnknak van valóság alapja. Egy levélíró szerint ugyanis György István Péter, aki az LMP által delegált tag a Bűnmegelőzési és Közrendvédelmi Bizottságban, korábban összetűzésbe keveredett a törvénnyel, nevezetesen hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélték el, majd próbára bocsátották. A jog próbára bocsátásnak nevezi azt, amikor a bíróság megállapítja a bűnösséget, ám büntetést nem szab ki.

György István Péter az LMP kőszegi összejövetelén - Fotó: facebook - LMP Vas Megyei Szervezete

A portál megkereste György Istvánt. Elmondta, semmi jogi akadálya nem volt annak, hogy a bizottság tagja legyen, sőt az őt delegáló szervezet is tudott az ügyéről, melyről azonban részleteket nem kívánt elárulni. „Civil ember vagyok, és nem tartom szerencsésnek, hogy egy nyugdíjas embert így próbálnak lejáratni. Megértem, hogy közeledik a kampány, és igyekeznek leporolni a régi dossziékat, de szerintem ez méltatlan." - nyilatkozta György István Péter.

 

közösség

további frisss

lap tetejére