Több százmilliós tőke érkezett Vas megyébe

EB • 2013. március 22., péntek •
Az Új Széchenyi Terv beruházásairól adtak átfogó képet az érintett képviselők az Iseum épületében rendezett sajtóreggelin.

A régió jól teljesített a pályázati források lehívásában és felhasználásában, az egy főre megítélt támogatás tekintetében pedig Szombathely szerepelt a legjobban- mondta el Breznovits István a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője. Kiemelte: a 2007-2013-as ciklusban 120 milliárd forintot nyertek különböző pályázatokon, és ezek felhasználtsága közel száz százalékos.

A munkahelyteremtés-és megtartás, a közlekedés fejlesztése, valamint a város kulturális értékeinek fejlesztése a legfontosabb feladatai az Új Széchenyi Terv által megvalósuló beruházásoknak- összegzett a tájékoztatón dr. Puskás Tivadar polgármester.

Szépülő épületek, épülő 86-os

Emlékeztetett: több kisebb beruházás mellet az Új Széchenyi Terv keretében bővítette 20 ezer négyzetméteres csarnokkal telephelyét a LUK Savaria, 700 új munkahelyet teremtve így. A Falco gyár új gyártósorának 4, 5 milliárdos összköltségű beruházásához is 1 milliárd forintot nyertek. Puskás Tivadar hangsúlyozta: az infrastruktúra szempontjából a 86-os út a legkardinálisabb kérdés. Ami bizonyos, hogy a Vát- szombathely szakasz készül el az első lépésben, az jövő év elejére, de már aláírták a Győr- Szeleste szakasz kivitelezéséről szóló szerződést is.

 

A polgármester szólt az iskola-és óvoda felújításokról, az épületek energetikai rekonstrukciójáról, valamint a minap bejelentett intermodális pályaudvar lehetőségéről, és a Huszár Laktanyába tervezett Digitális Kulturgyárról is. Megemlítette továbbá az Integrált Városfejlesztési Stratégia második ütemében megvalósuló város rehabilitációt, és a harmadik lépésben létrejövő Csónakázó- tó és környékén kialakított rekreációs övezetet.

Újabb vonalakat villamosítanak

Kovács Ferenc megyei elnök a Széchenyi Terv keretében megvalósuló, megyét érintő legfontosabb beruházásokat ismertette. Elmondta, hogy jelentős összeg fordítódott a kis-és középvállalkozások fejlesztésére, és közben az Epcos is 400-500 fővel emelte a foglalkoztatottjainak számát. Kiemelte: napokban kezdődik a Markusovszky Kórház belgyógyászati tömbjének lebontása, és a közeljövőben megindulhat a Porpác-Csorna, illetve a Celldömölk- Pápa- Győr vasútvonalak villamosítása is.

közösség

további frisss

lap tetejére