Több száz mérnökre lenne szükség - Szombathely még mindig visszavár

EB • 2013. április 27., szombat •
Ismét megtelt érdeklődő fiatalokkal a Városháza nagyterme, ahova Szombathely nagy foglalkoztatói települtek ki, hogy munkát kínáljanak. Úgy tűnik, a Szombathely visszavár program beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Hiába a szép idő, és a hétvégéhez képest korai időpont, szép számmal jelentek meg érdeklődők a programon: voltak, akik félénken csak körülnéztek, mások konkrét kérdésekkel érkeztek, s bizony jó néhányan tájékoztató füzetekkel a kezükben távoztak. A cél pont ez volt: felkelteni a fiatalok érdeklődését a műszaki képzések iránt, visszacsalogatni a városba a már végzetteket.

Hogy erre miért van szükség? Azt Puskás Tivadar polgármester és Molnár Miklós alpolgármester röviden felvázolta. Mint ismert, 2010 októberében az önkormányzat tárgyalásokat kezdett a város nagy foglalkoztatóival, és megállapították, hogy a jövőben körülbelül 2500 műszaki végzettségű személyre lesz szükségük. Ezért elhatározták, hogy összefognak, és elindították a Szombathely Visszavár programot.

Molnár Miklós gazdasági ügyekért felelős alpolgármester kiemelte, csak mérnökből 481 főt vettek fel 2008-tól mostanáig, és ez a szám további 300-al nő a közeljövőben.

A polgármester arra bíztatta a fiatalokat, hogy tanuljanak és a tudásukat hasznosítsák Szombathelyen. Igazán büszkék lehetünk rá, hogy a világon minden tízedik autóban Szombathelyen gyártott kuplung van –mondta útravalóul.

Hogy a válságból gazdaságfejlesztéssel lehet kilábalni, nem légből kapott gondolta. Bizonyítja az is, hogy tavaly decemberben a kormány kiemelt térséggé nyilvánította a Szombathely - Szentgotthárd - Zalaegerszeg háromszögben létrejött Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, továbbá elkezdték lerakni a szombathelyi műszaki képzés alapjait is.

közösség

további frisss

lap tetejére