Temetők, óvodaudvarok fejlesztésére is pályázhatnak a vasi falvak

MTI, 24.hu • 2019. augusztus 02., péntek •
Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban – közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Temetők, óvodaudvarok fejlesztésére is pályázhatnak a vasi falvak

Két pályázati felhívást egyházi és önkormányzati fenntartású temetők fejlesztésére írtak ki, erre a célra hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre. Emellett szintén három-három milliárd forint értékben pályázhatnak települések óvodaudvarok fejlesztésére, illetve közterület karbantartási eszközök beszerzésére. Az augusztusban induló négy felhívásra az 5 ezer lélekszám alatti kistelepülések pályázatait várják, a temetők fejlesztése esetében pedig a helyi egyházközségek is pályázhatnak. Mindkét pályázói kör számára augusztus 12-én nyílik meg a lehetőség a pályázatok beadására, az önkormányzatok szeptember 5-ig, az egyházak pedig szeptember 16-ig nyújthatják be pályázataikat – ismertette a kormánybiztos. A kormánybiztos ismertetése szerint az óvodaudvarok fejlesztése esetében pályázónként 5 millió forintot nyerhetnek el a települések például a kültéri játszóeszközök cseréjére, játszóeszköz-tárolókra, hűsítő kismedence létesítésére, fásításra, parkosításra, kerékpár- és babakocsi-tárolók építésére, illetve akadálymentesítésre. Ezt a pályázatot augusztus 26-án írják ki és szeptember 10-én zárják le. A negyedik kiírásban pedig – amely augusztus 21-én indul, és szeptember 5-én zárul – a pályázók maximum 15 millió forintot nyerhetnek el például munkagépek, traktorok, ágaprítók, fűkaszák beszerzésére.

közösség

további frisss

lap tetejére