Technológia és szolgálat – sikertörténetet írt a Jabil

Frisss • 2013. július 12., péntek •
Átadták a Jabil legújabb, 8600 négyzetméteres csarnokát Szombathelyen. A telephelybővítés a munkahelyteremtés lehetőségét is magában hordozza. Az átadó ünnepségen Puskás Tivadar polgármester bejelentette, lesz mérnökképzés a vasi megyeszékhelyen.
Technológia és szolgálat – sikertörténetet írt a Jabil

Magyarország a lehető legjobb pozícióból startolhat a válság után. Nőtt a bérek és nyugdíjak reálértéke. Emelkedett a foglalkoztatottság, az új adórendszer pedig visszaadta a munka becsületét - fogalmazott Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár pénteken, Szombathelyen, a Jabil új csarnokának átadóján.  

Az államtitkár kiemelte, Magyarország a térség termelési központja lehet, a járműipar 200 ezer családnak biztosít ma nyugodt megélhetést az országban. A Jabil szombathelyi üzemében ezren dolgoznak, de a mostani kapacitásbővítéssel ez a szám további 450 fővel emelkedhet.

A cég egyébként 2003 decemberében kezdte meg a tevékenységét a vasi megyeszékhelyen, majd zöldmezős beruházás keretében 2005-ben építette fel korszerű, a régió egyik legfejlettebb infrastruktúrájával rendelkező szervizközpontját. Itt különböző vevők különböző termékeihez, mint például okostelefonok, alaplapok, memóriák, mikroprocesszorok, hálózati és telekommunikációs berendezések szervizelésére kínál testreszabott megoldásokat.

A mostani beruházás keretében 8.600 négyzetméterrel bővítette a Vásártér utcai telephelyét a vállalat.  A fejlesztésnek köszönhetően lehetővé válik, hogy a cég korszerű technológiai környezetben egy telephelyre koncentrálja a szombathelyi tevékenységét. Az új csarnok 700 főt képes befogadni, a Puskás Tivadar utcai telephelyről 250 dolgozót hoznak át.

Ha valaki gyárat alapít, azt jelenti, hogy bízik a jövőben - fogalmazott Puskás Tivadar polgármester csarnokavató beszédében. Emlékeztetett, 2010-ben az új városvezetés megállapodott abban, hogy csak gazdaságfejlesztéssel és összefogással juthat előrébb Szombathely. Akkor összefogtak a város nagyfoglalkoztatói és az önkormányzat, és mára több száz új munkahelyet teremtettek. A szakképzés sínen van már, és a tervek szerint  2014-ben, legkésőbb 2015-ben elindul a gépészmérnök képzés is a városban - jelentette be Puskás Tivadar.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője is üdvözölte a Jabil legújabb beruházását. Mindennek az alapja a gazdaság, ezért a magyar kormány mindent megtesz a fejlesztése érdekében. Szombathely és a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ zászlóhajósa lehet ennek a történetnek, hiszen ide nem támogatás, hanem befektetés kell - hangsúlyozta.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére