Tavaszváró majális a Víztoronynál

Szerző: frisss.hu Fotó: szombathely.hu • 2018. március 25., vasárnap •
Remek időben, nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Víztorony-KRESZ Park Kulturális és Szabadidő Egyesület tavaszváró családi napját. A program egyik csúcspontja a nyuszikeresés volt, melynek során ajándék csokoládéért kellett az apróságoknak felkutatniuk a játszótéren elrejtett apró, állatokat ábrázoló fafigurákat.
Tavaszváró majális a Víztoronynál

Kitűnő hangulatban kezdődött az a majális, melyet a Víztoronynál rendeztek meg. A szép számban megjelent érdeklődőt a Korondi-, a Szombathelyi-, valamint a Csepregi Fúvószenekar szórakoztatta.
 

A hivatalos megnyitó a Himnusz elhangzása után vette kezdetét.  Hende Csaba országgyűlési képviselő rövid köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Víztorony hamarosan megújul és egy közel 500 millió forintos beruházásnak köszönhetően ismét Szombathely egyik legvonzóbb látványossága lehet.  

Az erről készült látványterveket az érdeklődők meg is tekinthették a helyszínen.

Puskás Tivadar polgármester örömének adott hangot annak kapcsán, hogy Szombathely fejlődése töretlen és ez nem csak újonnan felhúzott épületekben nyilvánul meg, hanem a régi értékek megőrzésében, felújításában is.  

Sátory Károly önkormányzati képviselő, a rendezvény „házigazdája” boldogan konstatálta, hogy sokan jöttek el a majálisra, ami részben annak köszönhető, hogy az időjárás is a szervezők kezére dolgozott. Emellett természetesen a színes programok is vonzóak voltak főként a gyerekek számára.

A nap folyamán volt nyuszikeresés, kézműves foglalkozás, ügyességi KRESZ-verseny, valamint cselgáncs-bemutató is.

 

közösség

további frisss

lap tetejére