Szombathely célja, hogy az első kutyabarát város legyen

vaol.hu, szombathely.hu • 2019. szeptember 05., csütörtök •
Elsőként válhat hivatalosan kutyabarát várossá a vasi megyeszékhely. Kiadvány készült, szabadtéri rendezvényt tartanak és megújulnak a kutyafuttatók is.
Szombathely célja, hogy az első kutyabarát város legyen

Dr. Puskás Tivadar polgármester, Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. igazgatója, Schmidt Zsófia, a kutyabarathelyek.hu alapítója és Csollányné Horváth Krisztina, a Fekete István Állatvédő Egyesület elnöke, valamint Károlyi Ákos jegyző sajtótájékoztatón beszélt az ehhez szükséges lépésekről.

Az önkormányzat a civil szervezetekkel együttműködve tesz lépéseket azért, hogy a városban békében élhessenek egymás mellett az emberek és az állatok.

Elsőként elkészült a Gazdi ABC című kiadvány, amelyet minden háztartásba eljuttatnak. Ebben az állatvédelmi szabályok, a fontos telefonszámok, hasznos tanácsok és az állattartásra vonatkozó önkormányzati rendeletek is megtalálhatóak. Október ötödikén pedig egy egész napos rendezvényt is tartanak majd a Történelmi Témaparkban, ahol bemutatókkal és előadásokkal is várják az érdeklődőket.

Az iskolákba ugyancsak szeretnének eljutni, hogy már fiatal korban többet hallhassanak a gyerekek a felelős állattartásról. A közeljövőben megújulnak a kutyafuttatók és a tervek szerint újakat is kialakít majd az önkormányzat. A kutyával ide érkező turistákra is gondolnak. Az együttműködés révén Szombathely elsőként válhat formálisan is kutyabarát várossá.

 

közösség

további frisss

lap tetejére