Szombathely a polgármesterrel együtt mondott NEM-et a gyűlöletre

• 2013. március 03., vasárnap •
Óriási füttykoncert fogadta a Szombathelyre érkező jobbikos képviselőt tegnap a Savaria Mozi előtt. A Riadólánc Mozgalom által életre hívott tüntetéshez civil szervezetek, politikai pártok és egyházak is csatlakoztak. Az országban példátlan módon még a város polgármestere is kiment a demonstrációra. Fotósunkat eközben a Jobbik lakossági fórumán megfenyegették.

Háromnegyed hatra volt meghirdetve a Riadólánc Mozgalom tiltakozó akciója a Savaria Mozi elé, a résztvevők pedig egyre csak érkeztek. A Rendőrség nem könnyítette meg a szervezők dolgát, a Kőszegi utcai járdára parancsolták a tüntetőket, pedig a frisss.hu birtokába jutott az a bejelentés, miszerint a szervezők már korábban jelezték, a mozi előtti úttestet is használni kívánják. Így a háromszáz fős tömeg a járdán volt kénytelen összezsúfolódni. Információink a Rendőrség előállított egy fiatalembert, aki sállal fedte be az arcát, ez a jogszabályok szerint tiltott, ám figyelmeztetés nélkül indult ellene eljárás. 

A másik oldalon 40-50 Jobbik szimpatizáns verődött össze, így a két tábor farkasszemet nézett egymással. A demonstráció főszereplője egy hatalmas ledfal volt, ahol a témához kapcsolódó filmeket vetítettek le. A legnagyobb hatást egy művészfilm váltotta ki, mely a budapesti nyilas szörnyűségeket dolgozza fel. "Nézzétek, Nézzétek!" -kiabáltak az ellentüntetők, miközben a falon arról peregtek képsorok, ahogy ártatlan embereket lőnek a Dunába. A film végén kopaszok öntenek le egy idős hölgyet, ekkor a jobbikosok tapsviharban törtek ki. A film itt megtekinthető. "Lehet, hogy a te dédanyád az, csak nem tudsz róla" -üvölt át egy ellentüntető a jobbikosoknak.

A rendezvényen az összes demokratikus párt képviseltette magát, a részt vevők között láttunk képviselőket, országgyűlési képviselőket, és a városi közélet meghatározó arcait. Kifejezetten megható volt, mikor Puskás Tivadar polgármester a kormánypárti frakció jelentős részével a helyszínre érkezett. Vele volt Vásáry Tamás, világhírű zongorista-karnagy is, aki jövő héten koncertezik a Bartók teremben. Számos fiatalt, és kifejezetten pártsemleges, civilt láttunk, akik mint mondták, azért jöttek, hogy NEM-et mondjanak a gyűlöletre. 

Gyöngyössy Márton érkezéséig dalok és filmek pörögtek a ledfalon, sőt élőképes közvetítést is láthattak a résztvevők, közben pedig többszor harsogott az utca a Jobbik oszolj, Nem tűrjük - rigmusoktól. A jobbik az elején próbált kiabálni, ám mivel jóval kevesebben voltak, és az ellentüntetők hangereje lenyomta őket, a végén inkább csak egy-egy beszólás röpködött. Időközben a táborukból páran el is mentek a szintén egy időben zajló Falco meccsre. Amikor megérkezett a Jobbik országgyűlési képviselője, óriási füttykoncert fogadta, majd néhány kézfogás után kényszeredett mosollyal az arcán eltűnt vendéglátóival.  Az ellendemonstráció este hétkor ért véget, Janicsák Veca, Kell ott fent egy ország című dalát hallgathatták meg, majd a Riadólánc Mozgalom szervezője két egyszerű mondatot osztott meg a résztvevőkkel: Köszönjük a részvételt! Győztünk. 

 

A moziban Bana Tibor, a Jobbik megyei elnöke elmondta, hogy a kintiek tévedésben vannak. Gyöngyösi Márton hosszasan ecsetelte a cionisták veszélyeit az országra nézve. A félházas előadás láthatóan nem mindenkit kötött le. Volt, aki újságot olvasott, míg tíz-tizenöt ember a rendezvény vége előtt távozott.

Egy házaspár úgy nyugtázta az előadást, hogy "izgalmas előadást hallhattunk a közel-keleti konfliktusról, de mi nem ezért jöttünk." Eközben fotósunkat atrocitás érte, miután a teremben ülő közönségről próbált felvételeket készíteni. Egy résztvevő hozzálépett, és felszólította, hogy törölje ki a róla készült képet. Fotósunk ennek eleget tett, majd tovább fotózott, mire ismét odalépett a szimpatizáns, és jelezte, hogy még azt sem akarja, hogy az árnyéka rajta legyen valamelyik képen. "Ha haramdszor is szólnom kell, meg fogod bánni." - kaptuk a kedves fenyegetést. 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére