Szervezetfejlesztés a Polgármesteri Hivatalban

Frisss • 2013. december 02., hétfő •
A program keretében a Polgármesteri Hivatal munkatársai közigazgatási és informatikai továbbképzéseken vesznek részt és kidolgozzák a közszolgáltatások hatékonyságának növelését elősegítő eszközöket és folyamatokat is. Összesen 38,1 millió forintos uniós támogatást nyert erre az önkormányzat

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2013 júniusában egyhangúlag döntött Szombathely Megyei Jogú Város Szervezetfejlesztési projektje kapcsán egy pályázat elkészítéséről és beadásáról. A pályázatot 2013 júliusában az Önkormányzat az első között nyújtotta be.A pályázat elbírálásáról a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ nemrégiben értesítette az Önkormányzatot. A tájékoztatás szerint az Önkormányzat által benyújtott pályázati dokumentációt támogatásra érdemesnek ítélték. Az irányító hatóság az Önkormányzat által elkészített szakmai anyag alapján a pályázatban kért támogatási összeget 100 %-ban elfogadta, így az Önkormányzatot 38 millió 120 ezer forintos támogatásban részesítette.

A pályázat keretében az Önkormányzat a következő kötelező és vállalt feladatokat hajtja végre:

A Polgármesteri Hivatal munkatársai közigazgatási és informatikai továbbképzéseken vesznek részt. A szakmai képzések sikere érdekében a programba a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégáit, szakembereit is bevonják.

A program során áttekintik a jelenlegi hivatali munkafolyamatokat, s azon helyeken, ahol szükséges, ott további folyamatszabályozásokat vezetnek be annak érdekében, hogy növeljék a hatékonyságot.

Felmérik és kidolgozzák a közszolgáltatások hatékonyságának növelését elősegítő eszközöket és folyamatokat.

A közigazgatási szolgáltatások hatékonyságának növelése érdekében közvetlenül az ügyfelektől származó információk alapján fejlesztik tovább a jelenlegi ügyfélszolgálatot.

Megvizsgálják más közigazgatási szervekkel történő szakmai együttműködés lehetőségét, különös tekintettel veszik figyelembe az ügyfélközpontú közigazgatás szempontjait. Ennek érdekében nagy hangsúlyt helyeznek a hivatali ügyfélfogadás, a kormányablakok és egyéb más államigazgatási szervek ügyfélszolgáltatásainak összehangolására.

 

A projekt megvalósításának kezdete: 2014. január 1., befejezési határideje: 2014. december 31.

 

közösség

további frisss

lap tetejére