Szentpéterfa, a leghűségesebb falu - Orbán Viktor Jákra látogat

EB • 2013. március 10., vasárnap •
Ahogy dédapáink, nagyapáink döntöttek 90 évvel ezelőtt a Magyarországhoz tartozás mellett, úgy kell nekünk is napról-napra döntenünk, hogy hűek maradjunk szülőföldünkhöz - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője a mai szentpéterfai megemlékezésen. A miniszter beszédében megemlítette azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében dr. Veres András megyés püspök április 28-án szenteli fel a felújított Jáki templomot.

Szentpéterfa lakói kilencven évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a trianoni békediktátum ellenére nyílt népszavazáson kérik, a Magyarországhoz való tartozásukat. 1923. március 9-én, utolsó településként, visszacsatolták Magyarországhoz a vasi falut. Vas Vármegye Törvényhatósági Bizottságától a többi érintett községgel együtt megkapta a Communitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Község címet.

A török elől menekülve négyszáz évvel ezelőtt telepedtek le az itt élők ősei és tették gondos munkával a magukévá a falut. Igazából azonban a kilencven évvel ezelőtti döntéssel, cselekedettel szerezték meg egyszer és mindenkorra maguknak és utódaiknak ezt a földet – fogalmazott ünnepi beszédében Hende Csaba. Őrizzük meg identitásunkat, kultúránkat, imádságunkat, s ebben a szellemben aranykor várhat ránk - fűzte hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy száz év után a legnagyobb felújításon átesett Jáki templom rekonstrukciója befejeződött. Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében dr. Veres András megyés püspök április 28-én szenteli fel az épületet.

„Úgy vagyok magyar, hogy horvát is vagyok”

Hende Csaba  örömét fejezte ki, hogy a szentpéterfai iskola épületén a magyar zászló mellett ott lobog a horvát zászló is, mert ez erősíti a két szomszédos ország kapcsolatát. Az egynyelvű és egyszokású ország gyönge és esendő - idézte Szent István királyunkat.

Szentpéterfa kilencven évvel ezelőtt úgy döntött, hogy hazatér, mert ide köti a múltja, ezzel az országgal vállal sorsközösséget, mert ez az otthona - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Beszédében hangsúlyozta: nem elég a hűséget, mint szépségtapaszt viselni, hanem évről-évre meg kell emlékezni róla, újból és újból hűségnyilatkozatot kell tenni. Szentpéterfa lakói mindig emelt fővel válaszolhatnak - tette hozzá.

A szeretet és a hűség fontosságát méltatta Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Kovács Ferenc megyei elnök is.

Az ünnepség résztvevői a szentmise és a köszöntők után megkoszorúzták a falu I. világháborús emlékművét.

közösség

további frisss

lap tetejére