Szándékos volt az időzítés?!

Szerző: frisss.hu • 2018. március 19., hétfő •
Mivel ez a példátlan eset az országgyűlési kampány időszakában történt, azt kell feltételezni, hogy az önkormányzati támogatás visszautasítása és a cég működésének ellehetetlenítése szándékos, tudatos és időzített politikai döntés volt – fogalmazott Rettegi Attila, a Styl Fashion Kft. Felügyelő Bizottságának tagja.
Szándékos volt az időzítés?!

Felettébb érdekes körülmények között zajlott le a Styl Fashion Kft. Felügyelő Bizottságának hétfő délelőttre összehívott ülése: a megjelentek először megszavazták a napirendi pontokat, majd pedig a grémium elnöke, Molnár Miklós felfüggesztette az ülést.

Ezt az elnök úr határozott tiltakozásom ellenére tette. Döntését többek között az írásos előterjesztés hiányával magyarázta. Én azonban úgy gondolom, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel ennek hiányában is meg kellett volna tartani az összejövetelt – fogalmazott sajtótájékoztatóján Rettegi Attila, a Styl Fashion Kft. Felügyelő Bizottságának tagja, aki a továbbiakban arról számolt be az újságíróknak, hogy számára több mint furcsa az a forgatókönyv, mely alapján az elmúlt időszak történési követték egymást.

A NAV inkasszója 2018. március 1-én került érvényesítésre. Ehhez képest Szombathely MJV közgyűlése már február 15-i ülésén döntött arról, hogy 50 millió forintos pénzügyi támogatást nyújt a cégnek. Mint ismeretes, ennek fedezete az az összeg lett volna, melyet Hende Csaba közbenjárásának köszönhetően a Belügyminisztérium ajánlott fel. Az önkormányzat részéről a pénz átutalásához szükséges szerződés február 16-án aláírásra is került, így amennyiben a cég társtulajdonosai elfogadták volna a segítséget, úgy teljesíthették volna a NAV felé az adótartozásuk februári részletének kifizetését, azaz nem lett volna inkasszó a számlájukon.  Így pedig nem lett volna akadálya annak sem, hogy a Styl dolgozói megkapják márciusi munkabérüket – jelentette ki Rettegi Attila. Az önkormányzati képviselő álláspontja szerint a jelenlegi helyzet kialakulásának oka egyértelműen a társtulajdonosok érthetetlen és megmagyarázhatatlan döntése.

Mivel ez a példátlan eset az országgyűlési kampány időszakában történt, azt kell feltételezni, hogy az önkormányzati támogatás visszautasítása és a cég működésének ellehetetlenítése szándékos, tudatos és időzített politikai döntés volt. Az, hogy a FEB a hétfői napon a kérdésről nem volt hajlandó tárgyalni, csak megerősített ebben a véleményemben – zárta szavait Rettegi Attila.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére