Sárban és porban él 35 család Náraiban

MO, TT • 2013. február 24., vasárnap •
Járhatatlan utak Náraiban. „Európa itt épül!” szlogennel épült a Szépvölgy Lakópark a Szombathely melletti községben. 35 család, 41 gyerek él a lakóparkban, aminek útjai nedves időben gumicsizmát, szárazságban por elleni maszkot igényelnek. A lakók a polgármestertől várják a megoldást, ugyanis a magánvállalkozótól az önkormányzat a lakóparkot átvette. A polgármestert azóta leváltották.

Minap történt, hogy érkezett szerkesztőségünkbe egy segítségkérő üzenet. Nárai, Szépvölgy Lakópark lakóközösségének képviselője nevében. Laczi Gábor, levelében arra kért minket, segítsünk a problémájukat megmutatni a média által másoknak is remélve, hogy akad valaki, aki megoldást tud az évek óta tartó problémára.

A lakóparkot egy magánberuházó építette a faluban. A terület körülbelül 70 telket jelent, ebből 35 kelt el. Szép, új családi házak állnak itt. A magánvállalkozó, aki a lakópark területeit értékesítette, betonozott járható utakat és járdát is ígért az akkor ide költözőknek. A járdát ugyan kiváltotta az utcák elején álló lakó-pihenő övezetet jelző tábla, de mi lett az úttal?

Két hosszabb utcáról beszélünk, ezek név szerint a Tulipán és a Liliom utca. Néhány fotót is kaptunk a levél mellé, melyek a lakópark fogalmával nem éppen összeegyeztethetőek. Így a helyszínre utaztunk csütörtök délután, hogy a saját szemünkkel is láthassuk.

Bizony a látvány valóban megfelelt az előzetesen csak képeken látottaknak. Az utak csapadékos időben sártengerré változnak. 2008 körül még olyan út volt a lakóparkban, ami azt a célt szolgálta, hogy az építkezéshez szükséges járművek közlekedni tudtak. Mára már aszfaltnak a nyomát sem láthatjuk itt. Laczi Gábor is két kisgyermek édesapja.

- A hétköznapi kimozdulás csak akkor lehetséges, ha az autó otthon van, különben gyalog ezeken az utcákon végighaladni elég nehézkes. Hol van, amit ígértek anno? A babakocsit kitolni a kapun nem lehet, ha sár van, akkor elmerül a kereke, ha száraz idő van, akkor pedig porzik, mint a sivatag – panaszkodik a képviselő.

A lakóközösség több utat is megpróbált kijárni. Minden válasz elutasító volt. A lakók a polgármestertől várják a megoldást, ugyanis a magánvállalkozótól az önkormányzat a lakóparkot átvette. A polgármestert azóta leváltották. Az akkori polgármester, a magánbefektetőnek egy társtulajdonosaként, tulajdonképpen magától vette át a lakóparkot - tudtuk meg a lakóktól. 2010 júniusában, pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a lakópark útjainak forgalomba helyezését engedélyezte.

A lakók nem értik, hogy a faluban különböző felújításokra miért futja, és az ő utcáikat, miért nem lehet járhatóvá tenni.

Elmondások alapján pedig, nyáron ez még rosszabb. Száraz, szeles időben, a por száll. Autóval haladva pedig, minimális sebességgel is nagy port lehet kavarni. A szülők aggódnak, hogy az asztmás betegséget is előidéző por, gyermekeik egészségét veszélyezteti.

A három bekötő út, melyek levezetnek a lakóparkhoz, szintén nem a legjobb minőségűek, de ezek javítására már voltak kísérletek, eredmény kevésbé látványos. A szülők aggódnak, hogy az ő gyermekeik nem nőhetnek majd úgy fel, hogy játszanak a szabadban, felhőtlenül, portól és sártól mentesen a saját lakókörnyezetükben.

Felkerestük Nárai község jelenlegi polgármesterét, Németh Tamást is, aki készségesen állt rendelkezésünkre. Remélve, hogy tőle megtudhatjuk ki a felelős az utak rendbetételéért.

Németh Tamás szerint, így születnek a legendák, ahogy azt a magánvállalkozó ígérgette a Szépvölgy Lakóparkba költözőknek. Ott kell a számonkérést megtenni, ahol ezek az ígéretek elhangzottak, azaz a magánbefektetőnél. Nárai Önkormányzata viszont átvette a parkot hivatalosan, azzal a feltétellel, hogy az utak kezelésének felelőssége az önkormányzatot terheli.

- Az önkormányzat kezelésre vette át az utat, nem pedig megépítésre. Ezt már egyszer megépítették, így a vonatkozó szabványok szerint, annak az útnak, legalább 10 évig útnak kellene lennie, ez pedig nem nevezhető annak. Nem az önkormányzat csapta be a lakókat. – teszi hozzá Németh Tamás. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére