Rezsicsökkentés: 2,5 millióhoz közelít a támogatók száma

MTI • 2013. szeptember 25., szerda •
Az eddig regisztrált 2,2 millió aláíró száma folyamatosan növekszik, már a 2,5 millióhoz közelít a rezsicsökkentést támogatók tábora - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Rezsicsökkentés: 2,5 millióhoz közelít a támogatók száma

Kovács Zoltán a rezsicsökkentéssel kapcsolatos lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón közölte: az aláírások folyamatosan növekvő száma is azt jelzi, hogy "rendkívül nagy közérdeklődésre számot tartó témával" foglalkozik a kormány. Utalt arra is, hogy a kormány az általa már 2010-ben befagyasztott rezsidíjaknak köszönhetően az azt követő két évben több mint 20 százalékos növekedést akadályozott meg, és az idén januárban, illetve most ősszel két lépésben ugyancsak több mint 20 százalékkal csökkennek a közszolgáltatások díjai.
   
Kifejtette: az áramra, a földgázra és a távfűtésre vonatkozó januári 10 százalékos, majd a mostani még 11,1 százalékos díjmérséklést, továbbá a szemétszállítás, a kéményseprés és a víz díjának csökkentését az tette lehetővé, hogy a választópolgárok többsége szerint a kormány jó úton halad.  "Jó a megkezdett út, amelyen az ország visszanyeri gazdasági szuverenitását, visszanyeri azokat a pozícióit, amelyekből hatékonyan tudja érvényesíteni saját érdekeit" - mondta az államtitkár.  Kovács Zoltán kijelentette: Magyarország csak követi az európai mintákat, "nem hagyjuk, főleg egy elhúzódó válság közepette, hogy a szolgáltatók az emberekre hárítsák azokat a költségeket, amelyek meghaladják a közép-európai mértéket is".
 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére