Percről-percre a Közgyűlésről: meghúzták a szíjat a karneváli tógán

JZS • 2012. június 21., csütörtök •
Élő közvetítés a szombathelyi önkormányzat nyári szünet előtti, utolsó Közgyűléséről.

20:08 Véget ért a nyilvános ülés. Ezután zárt ülés következik, ahol személyi kérdésekről tárgyalnak.

20:00 Az önkormányzati ingatlanok bérleti szerződéseinek tárgyalásához értünk. Különösebb fennakadás nélkül mennek át a javaslatok.

19:50 Pályázunk az intermodális közlekedési csomópont megvalósítására. Ez azt jelentené, hogy összefonódhat a vasúti és a távolsági busz közlekedés. Ehhez mérten át kell gondolni az Ady tér, és az ottani ex-börtön épületének sorsát, és célszerű lenne egy hosszútávú városfejlesztési koncepció is a témában. Összhang van a képviselők között, el is fogadják, hogy pályázni fog a város a mintegy 224 milliós projektre.

19:40 Aluljáró is, útburkolat szélesítés is lesz. Balassa Péter reményei szerint még a mi életünkben megvalósul.

19:28 Lakézi Gábor osztályvezető elmondta, hogy jelenleg tervezési fázisban van a projekt. Így, ha döntés születik, ehhez mérten kezdik meg a munkálatokat. Kutnyánszky László főépítész egyelőre csak amiatt aggódik, hogy nem elég széles az útburkolat.

Lendvai Ferenc a Városfejlszetési Bizottság elnöke

19:18 Lendvai Ferenc és dr. Szakács Dávid kéri, hogy a Zanati út és a Zanati-városrész közötti kerékpárút megvalósításához aluljárót építsenek (a Tesco melletti körforgalomról van szó), mert balesetveszélyes lehet a felszíni átkelés az ottani rendkívül gyors forgalom miatt. Ennek megvalósítása nem a város költségvetését terhelné.

19:00 A településrendezés a téma. A LUK telek-összevonást kér, a Falco magasságkorlát emelését kéri a fejlesztései megvalósításához. Kővári Attila kiáll a Minerva-lakópark sufnijai mellett. Állítása szerint a lakók nem tehetnek róla, hogy ilyen túlzsúfolt lett az a környék. Érthető, hogy valahova el akarják tenni a fűnyíróikat. Marton a főépítészre bízná a dolgot: "nem érhet senkit jogsérelem a kivitelezők hanyagsága miatt". Előreláthatólag eltérő módon, de mindenütt szabályozni fogják a melléképületek építésének lehetőségét, a jelenlegi ügyeket gyorsított eljárásban tárgyalják majd.

18:53 A Közgyűlés egyhangúlag fogadta el, a Selyemrét utca 2. szám alatti, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan kiürítésének, és értékesítésének előkészítésére vonatkozó határozatot.

18:48 A vételi ajánlatba a képviselők betekinthetnek majd a polgármester ígérete szerint.

Marton Zsolt alpolgármester

18:42 Az LuK Savaria Kft. fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához megvásárolná a Selyemrét utca 2. szám alatti, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant. Ehhez szükség van az ott található inkubátorház és központi képzőhely kiürítésére - kezdi a napirend felvezetését Marton Zsolt alpolgármester.

A SZOVA Zrt. előzetes tájékoztatása szerint az inkubátorházban lévő bérlők bérleti szerződéseit 1-3 hónapos felmondási idővel tudják felmondani. A bérlőknek pedig a Jászai Mari utcai irodaházban ajánlanak majd helyiségeket. A TISZK, az általa használt központi képzőhelyet a szakmai vizsgák befejezése után 2013. július 31-ig tudja elhagyni. A tanműhelyeket a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium D-telepére, a Lovas útra tudnák költöztetni. Ott jelenleg a Váci Mihály Általános Iskola ifjúsági tagozata található, így 2013 szeptemberétől más intézményben kell neki helyet találni - emeli ki Marton.

Rettegi Attila elmondja: fontos, hogy az átalakítás ne a szakképzés terhére történjen, de üdvözölendő, hogy ilyen mértékű együttműködés van a város és az itteni gazdasági szereplők között.

18:38 A képviselők elfogadják az akciótervet, melyet itt találnak.

18:34 Az Unihall ügy még nem zárult le, folytatása várható a későbbiekben. Továbblépünk a következő napiredi pontra, ami máris egy meglepetéssel indul: Czeglédy elégedett. A SZOVA Zrt. vezetősége kiválóan összeállított anyaggal állt elő, mely a gázszivárgások megelőzése érdekében szervezett akciótervet írja le.

18:22 Dr. Szakács Dávid kérdése, hogy volt-e joga Ipkovich Györgynek egy 10 éves elkötelezettség aláírására.

18:03 Lazáry szólna hozzá: A kérdés, hogy ha előnytelen volt a szerződés, miért kötötték meg, és az, hogy az adott körülmények között lehetett volna-e jobb megoldást találni. Czeglédynél elszakad a cérna: "te egy bohóc vagy! Visszafelé mutogatsz, mert nem dolgozol a jelenben." Puskás szünetet rendel el.

17:49 Újra kinyílna az Unihall akta, de dr. Szakács Dávid úgy véli, nem kaptak választ az előző Közgyűlésen megfogalmazott kérdésekre. Sági József is csatlakozik, ugyanazok az információk szerepelnek a mostani előterjesztésben, mint korábban. Érvek és ellenérvek hangzanak el jobbról-balról. Ceglédy azt hozza elő, hogy a SZOVA Zrt. maga vonta vissza a keresetet. A sportcsarnok építése irreális elképzelés lett volna, a pályázatok között pedig az Unihallé volt a legkedvezőbb - állítja Czeglédy.

17:43 A törvény szerint aktualizált szociális koncepióval kellene rendelkeznie a városnak. Czeglédy kéri, hogy szeptemberben még térjenek vissza a finomhangolásra, a most elfogadott verziót pedig csak áthidaló megoldásként kezeljék. Dr. Puskás Tivadar támogatja a felvetést, egyúttal hozzáteszi, hogy ettől függetlenül a város jogi kötelezettségének eleget kell, hogy tegyen.

17:18 Mérei Tamás felszólal. Állítása szerint csak a dátum téves, és a korrigált beszámolót hamarosan megküldik. Szobor vagy látványelm ez itt a kérdés?! Czeglédy kritizálja a tavalyi isten szobrokat. Mérei állítja, hogy ezek csak látványelemek voltak. Idén csak 35 milliót kapnak a karneválra a várostól, amit a Kulturális Alap 25 milliós pályázati támogatással fejel meg, ráadásul még kézhez kaptak némi ÁFA visszatérítést is. Végül hozzátette, aki igazolta, hogy nem tudott résztvenni az esőnapra szervezett felvonuláson, az visszakapta a jegye árát, aki nem, az nem.

Szombat esti fáklyás felvonulás, vasárnap reggel... Sokan csalódottak voltak - a vihar közbeszólt

17:08 A Savaria Történelmi Karnevál Közalapítvány 115 milliós támogatást kapott tavaly, az elszámolásban pedig könyvelési hibákat vétettek, melyet a független könyvvizsgálói jelentés is megnevezett. A Kutymenhely Alapítvány miatt aggódott Horváth Zoltán, Dr. Nagy Tibor megnyugtatja, az önkormányzat nyitott volt, az alapítvány miatt álltak le az egyeztetések. Horváth Attila arra volt kíváncsi, hogy mi lett a tavaly visszaválthatatlan jegyekkel.

17:03 Módosították az SZMSZ-t, különösebb vita nélkül, hasítunk, mint kés a vajban. Talán a képviselő urak szeretnének odaérni az esti meccsre?

16:53 Czeglédy kéri, hogy szeptemberben tárgyalja a Közgyűlés a 2013-as költségvetést - de ez a 12 tartózkodás miatt nem ment át.

16:45 A HVSE működéséhez 25 milliót, a Haladás Futball Kft. 25 milliót, és a Városfejlesztési Kft. valamivel kevesebb, mint 20 milliót kapott.

16:37 Szünetet kért Szakály Gábor. Nem tudni miért. Komoly arccal telefonált. Majd a szünet után szót kért. A módosító javaslat alapján több tízmilliót csoportosíthatnak át. Az ellenzék egyetért, mert jogosnak tartják a felvetést, de hiányolják az előkészítést. Problémásnak érzik a költségvetés tárgyalása közben, hogy még nem tudni milyen bevételekkel kalkulálhat jövőre a város. De mivel a jelenlegi átcsoportsítások indokoltak, a Közgyűlés elfogadja a tételeket - mely több szombathelyi sportszervezetet is érint.

16:13 A szombathelyi önkormányzat  folyószámlavzetője a Raiffeisen Bank lesz - a közbeszerzési eljárást követően. Ezzel biztosítják a likviditást, és a másfél milliárdos folyószámlahitelt. A váltás 24 millióba került, de Molnár Miklós alpolgármester úgy véli, összességében megérte a váltás, mert csak a többletkamat elérheti a 15 milliót. Megnyugtató, hogy az ellenzék is örömmel fogadja a váltást.

Molnár Miklós alpolgármester

16:08 Bár az ellenzékben voltak ellenérzések, átment a határozati javaslat, mentőövet kapnak a veszteséges önkormányzati cégek. A Savaria Városfejlesztési Kft-nek, a Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft.-nek, és a FALCO KC Szombathely Kft.-nek is veszteségpótlás jogcímén számol el támogatást.

16:05 Dr. Szakács Dávid arra tesz javaslatot, hogy készítsék elő a Savaria Városfejlesztési Kft. felszámolását.

16:00 Lazáry Viktor alpolgármester elmondja a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. már több pályázaton plusz forráshoz jutott. És bár eddig nem írták ki azt a TDM pályázatot, ami miatt létrejött, de kormányzati értesülések szerint ősszel erre is sor kerül majd. A Falco KC szintén bajban van, hiszen nincs ügyvezetője. Az alpolgármester korábban tárgyalt az üzleti életben sikeres szurkolókkal, akik segítségüket ajánlották fel.

15:49 Németh Kálmán emlékeztet, valóban azért hozták létre annó, hogy olcsóbban ússza meg a város a dolgot. A felelős munkavégézés hiányzik állítása szerint. Korábban milliós kárt okozott a Fő téri virágládákban elhelyezett virágok elpusztulása, és kiemelte, nem csak a fűnyírást kell elvégezni, hanem más teendők is vannak.

Szakály Gábor frakcióvezető felszólal

15:42 Szakály Gábor frakcióvezető elmondja a Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. célja az volt, hogy a közmunkásoknak valódi munkát adjanak, és hogy kivonják a várost a profitorientált cégek hatása alól. A cég működését a képviselők jónak, és költséghatékonynak tartják. Nagyon kevés pénzből, színvonalas munkát végeznek, ennél olcsóbban nem lehet megúszni ezt a közfeladatot, ezért indokolt a veszteségpótlás.

15:38 A szombathelyi önkormányzati cégek veszteségpótlása a téma. Balassa Péter  (Jobbik) kritikusan fogalmaz, úgy véli, hogy elkeserítő a helyzet. Dr. Horváth Attila tájékoztatást kér, hogy melyik céggel, mi a szándéka a vezetésnek.

15:20 Véget ért a szünet, a testület újrakezdte a munkát. Láthatóan örömmel tértek vissza a klimatizált terembe. Ismét kinyílik a "tiltott, és kirívóan közösségellenes magatartás" ügye. Láthatóan ma is jó hangulatban tárgyalják az ügyet. Dr. Horváth Attila (MSZP-SZTKE) lubickol az előterjesztésben, szavakon lovagolunk: a tűzcsapnál autót mosni nem megengedett, de a saját vizünkkel megtehetjük. Nagy megkönnyebülés, hogy végül dűlőre jutnak.

dr. Horváth Attila (MSZP-SZTKE) alaposan áttanulmányozta mi túlzottan kirívó

13:49 Szünet - negyed 4-kor a 2. napirendi ponttal megyünk tovább.

13:34 Kis kitérő: Üvöltözés hallatszik az előtérből, utánajártunk, hogy mi lehet az oka. Egy középkorú úr azt nehezményezi, hogy a részére kiutalt szociális bérlakás penészes, és ott él gyermekeivel. Úgy gondolta, a Közgyűlés napja jó alkalom lesz a panaszra. Bár közben kiderült, hogy évek óta halmozza a család a tartozásokat.

13:22 Hohó, gyors sebességre kapcsoltunk. Több szombathelyi és egy vasvári szervezet is kap támogatást. Utóbbit a polgármesteri keret terhére. Sorban mennek át tartózkodás nélkül a határozati javaslatok.

13:20 Még mindig a két közgyűlés közötti eseményeket tárgyalják. Szóba került az acsádi idősek otthona, egy oladi kuka, és a TESZEDD! akció is.

12:49 Úgy tűnik a képviselők egész nap szeretnék élvezni a klimatizált tanácsterem jótékony hatását, még mindig nem jutottunk el a 2. napirendi pontig.

12:41 Az előző Közgyűlés óta eltelt időszak eseményeiről egyre élesebben vitáznak, mert újra szóba kerül a SZOVA Zrt. körüli peres eljárás. Ki volt tanú, ki nem, kinek mennyit utalt dr. Horváth Attila, számok, és vádak repkednek - némiképp parttalanul.

12:28 Németh Kálmán (MSZP-SZTKE): a szombathelyi parkolójegyek nem tartalmazzák a megfelelő mértékű ÁFÁ-t. Kéri a SZOVA Zrt.-t a korrekcióra.

12:25 A rendőrségi vezetők tájékoztatását elfogadták, továbblépnek a következő napirendi pontra.

12:23 Molnár Miklós alpolgármester a dohányzási tilalommal magyarázza a köztéri hangoskodást, és úgy véli a lakosság az igazi közterület-felügyelő, hiszen ők mindenütt ott vannak, és azonnal jelzik a problémákat.

Dr. Varsányi Péter a Szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatója (jobb oldalon)

12:19 Dr. Varsányi Péter a szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatója elmondta, hogy az illegális szemétlerakás állandó probléma, folyamatos jelenlétet igényelne, amire nincs kapacitás, de "jó hír", hogy mostanában Szombathely közigazgatási határain kívülre tolódott ez.

12:15 Horváth Zoltán kérdéseire csak részben érkezett válasz, de most tesz egy újabb kísérletet, ezúttal az illegális szemétlerakókról érdeklődik.

11:55 Hollósi Gábor városi rendőrkapitány a térfigyelő kamerarendszer kapcsán reagál: jelentős anyagi támogatásra van szükség ahhoz, hogy a Fő teret, a Domust, és a külső területeket is bekamerázzák. A képek folyamatos figyelése a személyi állomány bővítését igényelné, de a források igyény esetén rendelkezésre állnak. A hajléktalan kérdéssel kapcsolatban elmondja: "nyáron üldözzük őket, télen pedig féltjük". Utalva ezzel arra, hogy a képviselőtestületben is mindig más a retorika.

11:44 Dr. Tiborcz János Vas megyei rendőrfőkapitány reagál: a pozitív hírek nem "kádári módszerek", a negatív hírek rontják a szubjektív biztonságérzetet. Nem jó, ha a híradók rendőrségi hírekkel vannak tele. A kamerarendszerről szívesen tárgyalnak, de az sem abszolút megoldás, az emberek igénylik a rendőrök személyes jelenlétét is. A sorkatonai szolgálat azért kell, hogy rendet, fegyelmet tanuljanak a fiatalok. Ma a magyar rendőrség átlagéletkora 33 év. A fiatal rendőröknél komoly nehézség, hogy 2 éves képzés után, "anyuka szoknyája mellől" hirtelen hatalmat, és fegyvert kapnak. A kábítószerrel való visszaélés ügyében, fontos, hogy a designer-drogok Vas megyében is megjelentek, és nő az ismertté vált bűncselekmények száma, de ez köszönhető annak is, hogy aktív munka indult, ami több ügyet derített fel.

A megelőzés a fontos - Forrás: www.drogriporter.hu

11:42 Lazáry Viktor alpolgármester az egyetem környéki italozás, és hangoskodás miatt emelt szót. Kéri a rendőrség közreműködését az ügyben.

11:37 Szakály Gábor a Szociális és Családügyi Bizottság elnöke üdvözli a rendőrség, és az utcai szociális munkások erőfeszítéseit, mellyel jelentős javulást értek el a közterületen élő hajléktalanok helyzetének javításában.

11:27 Horváth Zoltán arra kíváncsi, hogy hányan kérték a korkedvezményes nyugdíjazás után a visszavételüket, és milyen pozícióban dolgoznak most? Valamint arra, hogy a drogfogyasztás, és az ezzel kapcsolatos bűncselekmények miként alakulnak a városban. A válaszok később várhatóak.

11:24 Dr. Tiborcz Jánosra utal vissza több megszólaló, aki tájékoztatójában elmondta, szívesen visszahozná a sorkatonai szolgálatot. Lendvai Ferenc képviselő örülne, ha pár hónapos kiképzést kapnának a mai fiatalok. Czeglédy Csaba úgy véli, hogy ez a fiatalok külföldre költözését, és ott maradását erősítené.

11:10 Szükséges a térfigyelő kamerarendszer kiépítése - ebben mindkét oldal egyetért. Ennek érdekében Dr. Takátsné dr. Tenki Mária egy lakossági fórum megszervezését szorgalmazza még a nyáron. Ennek oka, hogy 8 és fél millió forint van ennek megvalósítására, a kialakítás viszont ennél jóval többe kerülne, ha szerte a városban szeretnék kiépíteni. Egy lakossági egyeztetésen a vállalkozók bevonása is megtörténhet.

10:59 Az év vége felé 425 új munkahelyet teremthet majd a 112-es segélyhívó központ létesítése Szombathelyen, ami Söptei úti komplexumba kerül majd.

10:48 Dr. Tiborcz János dandártábornok, Vas megye rendőrfőkapitánya kapta meg a szót. Büszkén emeli ki, hogy kifejezetten jónak tartja a kapcsolatot a polgárőrséggel. Hozzáteszi, hogy egy megye közbiztonságát jelentősen meghatározza a lakosság hozzáállása, az itt élőknek fontos a lakókörnyezet rendezettsége. Felhívja a sajtó figyelmét, hogy a pozitív híreket kommunikálja, mert ez jelentősen befolyásolja az emberek biztonságérzetét. A balesetet okozók között még mindig nagy az ittas sofőrök száma, ezért ez továbbra is kiemelt feladat marad.

A rendőrségi vezetők - a háttérben - felszólalásra várva

10:22 Továbbra is megnyugtató a közbiztonsági helyzet Szombathelyen - kezdi beszámolóját Hollósi Gábor rendőr alezredes, a Városi Rendőrkapitányság vezetője. Duplájára emelkedett a közokirat hamisítás, ennek oka a gyorshajtások miatt kiszabott bírságok megkerülése. A részletes beszámolót itt találja! Jelen pillanatban a szombathelyi rendőrség személyi állománya teljesen feltöltött. 18 fiatal érkezett a kapitányságra, szakmai fejlesztésük a kapitányság saját felelőssége, és személyes érdeke is. Az elmúlt 3 évben a sportmérkőzések is rendben lezajlottak, köszönhetően annak, hogy a Falco, és a Haladás szurkolói gárdája is megértette, hogy a küzdelem a pályán zajlik. Egyetlen problémás terület van, ez pedig a közterületek védelme. Nagyon sok a kéregető, és a köztéri randalírozás. Ez ellen nulla toleranciával lépnek fel. Szombathelyen minden hajléktalan és rászoruló megkapja a számára megfelelő ellátást. A kéregetés révén megszerzett plusz jövedelmet italozásra költik - teszi hozzá Hollósi.

10:17 Igazi számháború zajlik, a napirendi pontok említése, és tárgyalási sorrendje okán. De végre konszenzus van: egyhangúlag elfogadták a mai menetrendet, és így a rendőrségi vezetők megkímélése érdekében a közbiztonsági ügyek tárgyalása az első.

10:14 A téma lezárul, szavaztak, megtárgyalják a költségvetés módosítását ma.

10:12 Továbbra is a költségvetés a téma - az ellenzék javasolja, hogy egy hét múlva újra üljenek össze.

Dr. Puskás Tivadar polgármester vezeti a Közgyűlést

10:04 A képviselők visszatérnek a terembe, akkora a csend, mintha színházi előadás kezdődne. Dr. Puskás Tivadar ismételten elindítja az ülést. Minden ott folytatódik, ahol abbahagyták, csak már kicsit higgadtabb hangnemben.

9:52 Szünetet rendelnek el, és a személyeskedő vita ezalatt is folytatódik.

9:49 Molnár Miklós alpolgármester tisztázza a dolgot: a folyószámlavezetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás lezárása, és az azzal kapcsolatos ügyintézés nem tette lehetővé a korábbi előterjesztést.

9:40 Még mindig a napirend a téma. A költségvetés módosítása okoz némi perpatvart. Az ehhez kapcsolódó előterjesztés kiosztásának időzítése nem nyerte el az ellenzéki képviselők tetszését. A kérdés, hogy miért nem kapták kézhez pénteken az ehhez kapcsolódó dokumentációt. Dr. Czeglédy Csaba (MSZP-SZTKE) mikrofon nélkül tölti be hangjával a teret. Dr. Gaál Róbert jegyző úgy nyilatkozik, hogy nem sértették meg az SZMSZ-t.

9:38 Újra működik a szavazógép.

Szavazógép híján, kezük feltartásával szavaztak a képviselők

9:30 Szarka Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó díszpolgári címéről előreláthatólag szeptemberben fognak dönteni - az előterjesztő Balassa Péter (Jobbik) volt. Bár mikor arról szavaztak, hogy szeptemberben szavaznak-e, támadt némi zavar a rendszerben. Úgy tűnik kézfeltartásos módszerre váltanak.

9:17 Már a napirend elfogadása okoz némi vitát. A térfigyelő kamerarendszer fejlesztéséről nem tárgyalnak, Horváth Csaba, a szombathelyi bűnmegelőzési, közbiztonsági és közrendvédelmi bizottság elnöke elmondta, egy előzetes szakmai koncepciót várnak az illetékes szakemberek bevonásával. Az Art Café jogi helyzete szintén nem lesz ma téma.

Horváth Zoltán LMP-s önkormányzati képviselő

9:10 Napirend előtt felszólal Horváth Zoltán LMP-s képviselő, aki a muravidéki magyarság támogatása mellett emel szót.

9:06 Dr. Puskás Tivadar megnyitja a Közgyűlést.

9:00 Kezdenek megtelni a széksorok. Az önkormányzati képviselők, a rendőrségi vezetők, és a sajtó képvielői is megérkeztek.

közösség

további frisss

lap tetejére