Parlamenti látogatás

Szerző: frisss.hu Fotó: Besenyei Gergely • 2017. november 07., kedd •
A Vas megyei Bucsu, Dozmat, Sé és Torony községekből összesen 124-en látogattak el szervezett keretek között a Parlamentbe. A vendégeket Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke fogadta az Országházban.
Parlamenti látogatás

Perger Gyula, Bucsu, Dozmat, Sé és Torony községek plébánosa szervezte meg azt a fővárosi kirándulást, melyen összesen 124-en vettek részt. A vasi „küldöttségben” minden korosztály képviseltette magát. Sok volt például a gyermek is, akik számára óriási élményt jelentett az utazás. Az elsődleges „célpont” a Magyar Színház volt, ahol a „Muzsika hangja” című előadást tekintették meg a csoport tagjai, ám előtte arra is jutott idejük, hogy a Parlamentbe is ellátogassanak.

Az Országházban Hende Csaba, a négy vasi  település országgyűlési képviselője fogadta a csoportot, aki saját keretéből vásárolta meg a belépőjegyeket, majd pedig végigkísérte a vendégeket a hatalmas épület bejárásán. A Parlament alelnökének köszönhetően a vasiak olyan épületrészekbe is bejuthattak, melyek általában nem állnak nyitva a látogatók előtt. A program végén pedig egy büféasztalos kötetlen beszélgetés következett az Apponyi Albertről elnevezett teremben, ahol amúgy a Hende Csaba elnökölte törvényalkotási bizottság is ülésezni szokott.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére