Öt méter széles, 3D-s képeslap a Mesebolt színpadán

EB • 2013. február 14., csütörtök •
Mozgásra, képzőművészetre, zenére épülő rendhagyó előadással készül a Mesebolt Bábszínház. A Schneider Jankó rendezte darabot február 17-én láthatja először a nagyközönség.

Főtt kukoricával, sült kolbásszal, üdítővel várta a sajtó munkatársait a darab rendezője és szervezői. Hurrá nyaralunk! az előadás címe, és lám-lám, pár perc alatt a tengerparton  éreztük magunkat. Pedig akkor még nem is láttuk a nagyszínpadon helyet kapó, hatalmas képeslapot, mely úgy mutatja meg egy-egy rétegét, mint ahogy nyílnak ki a leporelló lapjai.

A színpad egy tengerpartot ábrázol, a 40-es évek plázs világát, az akkori strandok hangulatát, stílusát idézi. A díszlet pedig olyan, mintha régi képeslapokról, magazinokból lettek volna kivágva, és amikor összeillesztették őket, egy új történet született belőlük.

Az előadás szöveg nélküli, a mozgásra, képzőművészetre, zenére épül. Ez egy kísérlet, mellyel elsősorban a szombathelyieket szeretnénk megszólítani, de megérett arra is, hogy külföldi fesztiválokon szerepeljünk vele- mondta Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója.

A nézőtől új befogadói hozzáállást, a színésztől pedig nagyon intenzív, pontos játékot kíván meg ez a nonverbális műfaj- magyarázta Schneider Jankó rendező. Nagyon erős az előadás vizionalitása, hosszú fantáziálás előzte meg, míg kialakult a végleges forma. Úgy labdáztunk az ötletekkel, mint a strandon a labdával- fűzte hozzá.

Rendhagyó, ugyanakkor humoros, szórakoztató előadás született a Mesebolt Bábszínház színpadán, mely elsősorban iskolásoknak szól, de a fiatalabb (vagy gyermeklelkű) felnőttek is megtalálhatják a maguk élmény, - gondolat, - érzelem morzsáit.

Bizonyára már mindenki álmodozott hideg téli napokon arról, hogy milyen jó lenne a nyár melegét, illatát, élményeit elraktározni télire. Befőttet készíteni belőlük, mint a nagyi a gyümölcsökből, s felbontani, amikor már nagyon fázunk. Vagy az is izgalmas lenne, ha a nyári képeslapokba beléphetnénk.  Zsupsz, máris fürödhetünk a Balatonban, vagy a híres szombathelyi tengerparti strandon, a Savaria Beach-en lubickolhatunk. A Mesebolt Bábszínház feltalálta azt a csodagépet, mellyel ez az álom megvalósítható. Életre kelnek a képek: rákot látunk, ahogy a Holdra száll, pingvinek tűnnek fel a legváratlanabb pillanatokban, cápatámadást nézhetünk végig, a tenger mélyén egy víz alatti kavalkádnak lehetünk szemtanúi. Tehát, irány a bábszínház! Irány az örök nyári szünet! Hurrá nyaralunk!

 

Zene: Takács Dániel és Maronics Ferenc

Tervező: Boráros Szilárd

Grafikai előkészítés: Boráros Lajos

Rendező: Schneider Jankó

Játssza: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel

közösség

további frisss

lap tetejére