Örök nyugalomra helyezték Horn Gyulát

MTI • 2013. július 08., hétfő •
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.
Örök nyugalomra helyezték Horn Gyulát

Fotó: MTI

A koporsójánál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfő, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. A búcsúztatáson a hozzátartozók és barátok mellett részt vett Áder János államfő, Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a jelenlegi és a Horn-kormány több tagja, Erdő Péter bíboros, Szili Katalin volt házelnök. A temetésen megjelentek és virágot helyeztek el az MSZP, a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a diplomáciai testület tagjai.
A katonai tiszteletadás mellett tartott búcsúztatás után az MSZP országos és helyi politikusai, majd a kordonok megnyitása után a szimpatizánsok rótták le kegyeletüket, és helyezték el a megemlékezés virágait.
A temetésen ezrek - Török Zsolt MSZP-szóvivő becslése szerint mintegy 4-5 ezren - vettek részt a sír körüli kordonok mögött. A tömegben állók többsége vörös szegfűvel érkezett, amelyeket a Himnusz és Szózat elhangzásakor a magasba tartottak.

A temetés kezdetén felidézték Horn Gyula politikai pályafutását, majd Katona Béla volt házelnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter búcsúztatta a volt magyar kormányfőt, ezt követően az egykori miniszterelnökök és a jelenlegi kormányfő hajtottak fejet.
A temetés után egy órával is még sokan várakoznak a sír körül, hogy vörös szegfűket helyezzenek el ott, illetve a ravatalnál, Horn Gyula fényképe mellett.
Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa közötti vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.

közösség

további frisss

lap tetejére