Nyílt napot tartanak szombaton az Opel gyárban

MTI • 2013. szeptember 20., péntek •
Nyílt napot tartanak szombaton az Opel szentgotthárdi gyárában - közölte Csontos Judit, az Opel Szentgotthárd Kft. szóvivője. A gyárlátogatás mellett kulturális műsorok is lesznek. Az álláskeresőknek is érdemes elmenniük.
Nyílt napot tartanak szombaton az Opel gyárban

A látogatók 13-15 óra között tekinthetik meg a gyárat az Opel Szentgotthárd valamennyi gyáregységében, így a Family1-es motorgyárban, az új Flexibilis motorgyárban, a hengerfejgyártó üzemben, a váltófelújításokat végző gyáregységben és az Allison sebességváltógyárban is.  
    

Csontos Judit elmondta, a gyár területén felállított színpadon estig követik majd egymást a kulturális és szórakoztató programok, először szentgotthárdi civil egyesületek és iskolák mutatkoznak be, majd a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei adnak műsort, ezt követően pedig Solt Tamás az Opel Szentgotthárd igazgatója köszönti a megjelenteket.A nap további részében az OTP Dumaszínház produkciójával, majd pedig a Black II Black együttes koncertjét láthatja és hallhatja a közönség - sorolta.
   

 A nyílt nap a pályakezdők és az álláskeresők számára is hasznos lehet, hiszen az érdeklődőket a gyár szakemberei tájékoztatják az aktuális állásajánlatokról, a jelenlévők többféle egészségügyi szűrésen is részt vehetnek, megtekinthetik és vezethetik az új Opel-modelleket, sőt akár szimulációs motorok összeszerelésben is kipróbálhatják magukat.
 

közösség

további frisss

lap tetejére