Németországban kutatják, hogy tudják megállapítani a bevándorlók életkorát

Magyar Idők, mno.hu • 2019. január 21., hétfő •
Az ez irányú kutatásokra egymillió eurót adott a minisztérium.
Németországban kutatják, hogy tudják megállapítani a bevándorlók életkorát

Németországban évek múlva tudományos módszerekkel is vizsgálnák, hány éves a menedékért folyamodó személy, s nem hagyatkoznának a jelentkező beszámolójára. Az ez irányú kutatásokra egymillió eurót adott a minisztérium, azt vizsgálva, vajon ultrahang segítségével lehetséges-e az életkor megállapítása. Eredmények 2020 végére várhatók, addig maradnak a régi módszerek. A fogazat vizsgálata jó támpontot ad, ahogy a térdízület is segíthet, de ezek a vizsgálatok nem csak költségesek és esetenként egészségkárosítók is lehetnek, nehezen mondja ki egy orvos, hogy a szóban forgó személy hazudik a korát illetően. Svédországban 2017 végén azt állapították meg, hogy a március és október között, önmagukat 18 év alattinak valló személyeken elvégzett csaknem 8 ezer vizsgálat során a jelentkezők 84 %-a biztosan nagykorú volt. Az önmagát fiatalkorúnak hazudó felnőtt – ha sikerrel jár – sokkal kedvezőbb elbánásban részesül, kényelmesebb lakóhelyet kap, s az esetek többségében nem utasítják ki, minthogy gyerekként van kezelve, akit nem hagyhat magára az állam. Ezen változtatnának most a Nyugat-Európai államok.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére