Nem panaszkodtak az érettségizők a magyar feladatsorra

eduline, Középsuli.hu • 2019. május 07., kedd •
Ma a matematika vizsgán volt a sor.
Nem panaszkodtak az érettségizők a magyar feladatsorra

Voltak buktatói, de alapvetően könnyűnek tartották a hétfői magyar érettségi feladatsort a diákok. Emelt szinten a kérdések nagyrészt hasonlítottak az előző évek feladataihoz a diákok szerint. József Attila nem csak a közép-, hanem az emelt szintű feladatsorban is visszaköszönt. Mártonfi Attila Számítógép és írói szótár cikkéről szólt a feladatsor szövegértés része, amelyben József Attila írói szókészlete és szótára volt terítéken, a feladat megoldását könnyűnek ítélték a diákok, akiknek 240 percük volt az emelt szintű magyarérettségi megírására. Összesen 100 pontot érhetnek el, 40 pontot kaphatnak a szövegértésre, 50 pontot a szövegalkotási feladatokra. Ezentúl 8 pont járhat a helyesírásra, 2 pont pedig az írásképre. A műértelmező szövegalkotás, valamint a reflektáló szöveg is egy-egy aktuális eseményhez és műhöz kapcsolódott. Előbbiben Tandori Dezső Semmi kéz című versét kellett elemeznie az érettségizőknek, a reflektáló szövegben pedig Bob Dylan megosztó irodalmi Nobel-díjáról kellett véleményt megfogalmazni. Jól értelmezhető és elemezhető novellát kaptak a diákok a középszintű magyarérettségi második részében, ahogy a József Attila- és a Radnóti-vers is jó választás volt, az érettségizőknek mindig könnyebbséget jelent, ha ismert szerző művét kell elemezniük – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár. A diákok egy Mándy Iván-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak a középszintű magyarérettségi második részében. A műértelmező és az összehasonlító műértelmezés közül csak az egyiket kell kidolgozniuk. Ma a matematika írásbelivel folytatódott az érettségi vizsga.

közösség

további frisss

lap tetejére