Nagyobb lesz az Alpesi-tó, a szombathelyi horgászok egyik kedvenc helye

SZMK, vasivizeken.hu • 2019. március 31., vasárnap •
Március elején kezdődtek, és jó ütemben haladnak a munkálatok.
Nagyobb lesz az Alpesi-tó, a szombathelyi horgászok egyik kedvenc helye

Március elején kezdődtek, és jó ütemben haladnak a munkálatok a szombathelyi horgászok által is kedvelt Alpesi-tónál. Egyre többen látogatják a tavat, gyakran szerveznek itt barátságos versenyeket, iskolai programokat, ezért vált szükségessé a bővítés. A korábbi célbadobó-pálya helyén 2500 köbméter földet termelnek ki, és patkó alakúra alakítják a tavat, ezzel duplájára nő a vízfelület. Jelenleg tilos itt horgászni, várhatóan április végén fogadják újra a horgászokat, addig telepítést is lesz. Egy Leader-pályázatból biztosították a szükséges forrást, amit Vaskeresztes és Narda önkormányzatával közösen nyújtott be a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. A 18 millió forint értékű pályázat egyelőre bírálati szakaszban van, ebből a tó bővítésére hárommillió forintot szánnak. Biciklikölcsönző, kerékpáros szervizpont, a Pinka-holtághoz vezető út felújítása, pihenőhelyek és fitneszpark is szerepel a fejlesztési tervek között, ami még ez év végéig megvalósulhat.

közösség

további frisss

lap tetejére