Motorral a baleset-megelőzés jegyében - Szakály Gábor két keréken

Frisss • 2013. június 23., vasárnap •
A világ rendőreit összefogó civil szervezet az IPA, szombaton a baleset-megelőzés jegyében 4.alkalommal rendezte meg motoros találkozóját. A túra résztvevői Sopronból indultak és Sopronba is érkeztek vissza, úgy hogy több osztrák területet és Szombathelyt is érintették. A rendezvényen köszöntőt mondott Szakály Gábor szombathelyi képviselő, aki maga is nagy motoros hírében áll.
Motorral a baleset-megelőzés jegyében - Szakály Gábor két keréken

A baleseti statisztikák ismeretében jött az ötlet pár évvel ezelőtt, hogy az IPA motoros túrát szervezzen. Mivel sok rendőr motorozik, egy olyan túra-találkozó szervezését kezdték meg az IPA Szombathelyi Szervezete valamint az IPA Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, melyen nem a nagy távolság minél hamarabbi legyőzése a cél, hanem a közlekedők figyelmének felhívása arra, hogy a motorosok sokkal védtelenebbek a személygépkocsival vagy teherautóval közlekedő társaiknál. Az IPA azt a tévhitet próbálja eloszlatni, hogy minden motoros “őrült vandál”. A találkozón több országból is érkeztek motorosok.

Nemcsak a túra résztvevői, hanem az útvonala is nemzetközi volt, ugyanis a két város között az egyik irányban osztrák területen, míg a másik irányba Magyarországon gurultak, minél több szép tájat és települést érintve, hogy a baleset megelőzési célt elérjék.

A túra útvonala az idén az alábbi volt : Ágfalva-Sopron, Fő tér – Kópháza – Deutschkreuz – Rattersdorf – Rechnitz - Szombathely; ebéd egy nagy áruház parkolójában, ahol Szombathely képviseletében Szakály Gábor koordinációs tanácsnok mondott köszöntőt. Az ebéd után Szombathely belvárosán át Sé – Torony – Bucsu – Bozsok – Kőszegdoroszló – Cák – Kőszeg – Horvátzsidány – Lövő - Sopron-Ágfalva útvonalon tért vissza a túra a kiindulási pontra.

közösség

további frisss

lap tetejére