Megyei közgyűlés: pénzügyek, szakképzés, mezőgazdaság, útfejlesztések

vasmegye.hu • 2013. október 01., kedd •
Vas Megye Önkormányzatának Közgyűlése szeptember 27-i ülésén értékelte az önkormányzat I. félévi gazdálkodásának tapasztalatait, módosította az idei költségvetést, tájékozódott a vasi szakképzés, az áramszolgáltatás, a mezőgazdaság helyzetéről, valamint a megyét érintő útfejlesztésekről.
Megyei közgyűlés: pénzügyek, szakképzés, mezőgazdaság, útfejlesztések

Vas Megye Önkormányzatának Közgyűlése a megyei önkormányzat költségvetésének első félévi végrehajtásának tapasztalatait összegezve megállapította, hogy a működése az I. félévben zökkenőmentesen alakult.

A közgyűlés foglalkozott költségvetés módosítására vonatkozó indítványokkal is.  Az ezt szükségessé tevő jelentősebb bevétele: a 2013. évi bérkompenzáció, a 2013. évi prémiuméves foglalkoztatás támogatása, a 2012. évi pénzmaradvány felhasználása, az NFM 2013. évi támogatása, az időközi választások pénzügyi támogatása. A kiadások tekintetében pedig a főjegyzői címpótlék fedezetének megteremtése, s a hivatal dologi kiadásai között átcsoportosítás indokolta a módosítást.Döntöttek arról is, hogy 37 millió forint összegben pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz a megyei önkormányzati tartalék terhére nyújtandó támogatás érdekében.

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkájáról Kovács Vince, a kamara elnöke tájékoztatta a megyei közgyűlést. Kiemelt kérdésként kezelve a Vas megyei szakképzés helyzetét. Az E-ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.   Vas megyei tevékenységét Vörös László régióvezető mutatta be, majd Avas Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője a vasi mezőgazdaságról, vadászatról és halászatról adott áttekintést.A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársai pedig a Vas megyét érintő közútfejlesztésekről informálták a közgyűlés tagjait.

 

közösség

további frisss

lap tetejére