Megvan az ötmilliomodik utas

Friss • 2013. november 22., péntek •
Az év első tíz hónapjában jelentősen nőtt a GYSEV utasainak száma. Idén január és október között csaknem 10 százalékkal több utast regisztrált a vasúttársaság, mint a tavalyi év első tíz hónapjában. A GYSEV Zrt. külön ajándékkal köszöntötte idei ötmilliomodik utasát.
Megvan az ötmilliomodik utas

A vasúttársaság utasainak száma a 2011-es évtől folyamatosan emelkedik. Az idei év első tíz hónapjainak adatai alapján felgyorsult a növekedés mértéke: január és október között 9,1 százalékkal több utas választotta a GYSEV járatait, mint az előző év azonos időszakában.

A GYSEV Zrt. tavaly januártól októberig mintegy 4 millió 500 ezer, idén pedig 4 millió 900 ezer utast szállított.

A statisztikák alapján kiemelkedő adat, hogy az első 10 hónapjában 36 százalékkal emelkedett a havi bérlettel munkába járó utasok száma a tavalyi adatokhoz képest. Emellett 7 és fél százalékkal több iskolába igyekvő utas váltott havi bérletet.

 

„Szükség esetén új járatok indításával, a menetrendek optimalizálásával, a wifi-szolgáltatás kiterjesztésével és az utastájékoztatás modernizálásával próbáljuk elérni, hogy évről-évre több utasunk legyen. Az adatok azt mutatják, hogy az utasok értékelik munkánkat, hiszen most már harmadik éve emelkedik az utasszám a vasúttársaságunknál – tudatta Lendvay Péter, a GYSEV Zrt. személyszállítási üzletág vezetője.

A vasúttársaság idei ötmilliomodik utasát virágcsokorral köszöntötte. A szerencsés utas kétszemélyes belépőt is kapott a szentgotthárdi élményfürdőbe, ahová a társaság az ingyenes vasúti utazást is biztosítja számára.

közösség

további frisss

lap tetejére