Még kicsit várnunk kell az azonnali utalásokra

MTI, billingo.hu • 2019. augusztus 02., péntek •
A kisebb bankok nem tudtak felkészülni.
Még kicsit várnunk kell az azonnali utalásokra

Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni – közölte Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a közmédiának adott interjúban. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szolgáltatás bevezetéséhez ki kellett építeni egy központi rendszert, a bankoknak pedig fel kellett készülniük, hogy ehhez csatlakozni tudjanak. A központi rendszert a Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határidőre közösen elkészítette, az üzembe is állt július 1-jével. A bankok többsége is felkészült a csatlakozásra a központi rendszerhez, ugyanakkor 25-30 százaléknyi piaci részesedést lefedő bankcsoportnál ez a munka még nem fejeződött be. A jegybank korábbi közlése szerint a szolgáltatással az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére