Másfél évtizede okoz gondot a magánerős beruházásban épített utak ügye

frisss • 2019. szeptember 11., szerda •
Zanaton most Kántás Zoltán önkormányzati képviselő támogatásával hoztak helyre három útszakaszt.
Másfél évtizede okoz gondot a magánerős beruházásban épített utak ügye

Nem csak Zanaton, hanem Újperinten, az Oladi-platón is létrehoztak társulásokat, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a korábbi szántók, parlag területek helyén új lakóparkok építési telkeit hozták létre. Ez a vásárlók számára kedvező megoldásnak bizonyult, hiszen lényegesen alacsonyabb áron juthattak telekhez, mintha belterületi, teljes infrastruktúrával kiépített helyszínről lenne szó.

Ezután a tulajdonosok úgynevezett társulásokat hoztak létre, melyek a költségek megosztása mellett gondoskodtak a közművesítésről, az utak létesítéséről. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy a lakók maguk szervezik a szemétszállítást, finanszírozzák az utcai világítást, vagy épp a társuláson keresztül jutnak vízszolgáltatáshoz.

A gond csak akkor kezdődött, amikor ezeket az utcákat - eddig nem ismert okokból - csak magáncélú felhasználásra alkalmas műszaki kivitelben hozták létre. Így ugyanis nem történhet meg az érintett útszakaszok önkormányzati üzemeltetésbe vétele - tudtuk meg Kántás Zoltántól a zanati körzet önkormányzati képviselőjétől, aki az elmúlt években nagyon sok időt és energiát fektetett abba, hogy ezeknek a jogi hátterét és műszaki sajátosságait feltárja.

- Annak, hogy egy útszakaszt egy önkormányzat kezelésbe vegyen, nagyon pontos és szigorú jogszabályi feltételei vannak, mely nem csak kifejezetten az aszfaltcsíkra vonatkozik. Szabályozott a közvilágítás kiépítésének, a csapadékvíz-elvezetésnek a módja, és még sorolhatnánk. A speciális helyzet a zanati városrészen az Eper, Korpás, Fenyő és Áfonya utcákat érinti - összegzi a politikus. Ezek önkormányzati kezelésbe vétele jelenleg a hiányos műszaki tartalom miatt jogi akadályokba ütközik, de nem csak itt, hanem a város több pontján is. Az itt élők számára a legnagyobb kellemetlenséget az okozza, hogy tekintettel arra, hogy ezek magánerős beruházással épültek, azok kezelése, karbantartása is az ott élőkre vár. Érthető módon azonban az útfelújítással vagy épp fejlesztéssel járó költségeket nem tudják vállalni.

- A helyzet rendezésére a ciklus elején kezdeményezésemre több mint 7 millió forint értékben újítottuk fel az Áfonya utcát, az elmúlt hetekben pedig a körzetemben található másik három érintett útszakasz az Eper, a Korpás, a Fenyő utcák kátyúzása történt meg 2 millió forint értékben a képviselői keretem terhére - számolt be Kántás Zoltán. 

- Tudom, hogy ez a város több pontján problémát jelent, ezért a következő önkormányzati ciklusban ezeket a múltból áthúzódó ügyeket végérvényesen rendezni kell. Meg kell találni a módját, hogy ezek az utak a város kezelésébe kerülhessenek. De ezen kívül meg kell teremteni annak a jogi feltételeit is, hogy a jövőben ilyen helyzet ne alakulhasson ki - zárta gondolatait az önkormányzati képviselő.


 

közösség

további frisss

lap tetejére