Már munkához látott az új amerikai nagykövet

MTI,usembassy.gov • 2018. július 10., kedd •
Magasabb szintre emeli a politikai kapcsolatokat a két ország között, hogy másfél év után ismét betöltötték a budapesti amerikai nagyköveti posztot - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Már munkához látott az új amerikai nagykövet

A külügyi bizottság négypárti delegációja hétfőn együtt ebédelt David B. Cornsteinnel, aki június 25-én adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Németh Zsolt megköszönte a nagykövetnek, hogy tevékenysége már az elmúlt hetekben is érzékelhetően kedvezően befolyásolta a magyar-amerikai kapcsolatokat. Magyarországnak Európán kívül az Egyesült Államok a legfontosabb befektetői, illetve exportpartnere, ráadásul hazánkban százezer ember dolgozik amerikai tulajdonú vállalatoknál. Németh Zsolt tudatta: a nagykövet, aki maga is üzletember, azt hangsúlyozta, hogy "messze nem aknázták még ki" a gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségeket, és ő maga is elkötelezetten lép majd fel ezen a területen, az energetikát külön is említve. Megállapodtak abban, hogy a törvényhozásaik közötti kapcsolatokra nagy hangsúlyt helyeznek a következő időszakban: hamarosan megalakul a magyar-amerikai baráti tagozat.

közösség

további frisss

lap tetejére